bezár
 

film

2022. 10. 27.
Meghalt Korcsmáros György színész, rendező
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több hónapos betegség után, október 25-én este, életének 70. évében meghalt Korcsmáros György Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a győri Nemzeti Színház egykori igazgatója.

A halálhírt szerdán a győri Nemzeti Színház is megosztotta honlapján, a művész Facebook-oldalán megjelent hírre hivatkozva.

prae.hu

Korcsmáros György 1952. október 26-án született Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1978-ban színész szakon, majd 1982-ben rendezői szakon kapott diplomát. A Vígszínháznak 1978-tól egy éven át, a Madách Színháznak 1982-től volt a tagja, 1985-től az Arany János Színház igazgatóhelyettese, 1989-től a Rockszínház főrendezője, 1990-től a szegedi Nemzeti Színház prózai tagozatának művészeti vezetője volt. A győri Nemzeti Színházat 1992-2007 között vezette.

A Vidéki Színházigazgatók Egyesületének 1999-2007 között volt az elnöke. Színházi munkái mellett több tévé- és játékfilmben is feltűnt, de szinkronszerepeket is vállalt.

Művészete elismeréseként 1994-ben Jászai Mari-díjat, 2010-ben érdemes művész címet kapott.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nem vagy egyedül cikksorozat - Darren Aronofsky: A bálna
Lynne Ramsay: Dögölj meg, szerelmem
Ketevan Vashagashvili: Szerződés kilenc hónapra
Beszámoló a XI. Országos Rajzfilmünnep szakmai napjáról

Más művészeti ágakról

art&design

Vélemény Kiss Miklósról és a Just Decorationről
Somfai Anna A fal túloldalán című kötetéről
A Két semmi közt Nemes Nagy-válogatáskötet bemutatójáról
Műfordítói est a Szépművészeti Múzeumban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés