bezár
 

irodalom

2023. 01. 15.
Meghalt Tamás Gáspár Miklós filozófus, közíró
Meghalt Tamás Gáspár Miklós
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Meghalt Tamás Gáspár Miklós filozófus, közíró A filozófust, közírót január 15-én, vasárnap hosszú betegség után, 74 éves korában érte a halál - erősítette meg a hírt a család az MTI-nek.

Tamás Gáspár Miklós 1948. november 28-án született Kolozsváron. Az erdélyi városban, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófiai diplomát 1972-ben. 1978-ig az Utunk című kolozsvári hetilap szerkesztőjeként dolgozott, majd Magyarországra települt. 1979 és 1982 között az ELTE Bölcsészkarán tanított a filozófiatörténeti tanszék tudományos munkatársaként, de "ellenzéki magatartása" miatt elbocsátották. Ezt követően az Egyesült Államokban, a Yale Egyetemen volt vendégprofesszor, majd angol és francia egyetemeken tanított. A Kádár-korszak demokratikus ellenzékének egyik legismertebb tagja.

prae.hu

1985-ben az ellenzéki csoportok monori találkozójának résztvevője volt. 1989-ben Budapest 14. választókerületében, az ott lemondott képviselő helyén bejutott az egypárti parlamentbe. 1988-tól 1990-ig az SZDSZ ügyvivője volt, 1992-94 között pedig a párt Országos Tanácsa elnökeként tevékenykedett. 1990-től 1994-ig a SZDSZ országgyűlési képviselője volt, 2000-ben kilépett a pártból. 1989-től az ELTE Jogtudományi Kara filozófiai tanszékén docens, majd a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársa. 2007 óta a Közép-európai Egyetem (CEU) vendégprofesszora volt.

2002-től az ATTAC Magyarország társadalmi fórum alelnöke. 2008-ban a Szociális Charta egyik alapítója. 2009-ben a Zöld Baloldal Európai Parlamenti (EP) képviselőjelöltje; az év október 23-án Húszéves a Köztársaság Díjjal tüntették ki. 2010-2011-ben a Zöld Baloldal elnöke volt. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozat) kapta "kiemelkedő tudományos és oktatói munkássága, publicisztikai és közéleti tevékenysége elismeréseként".

A kitüntetést 2016-ban visszaadta. 2020-ban Budapest díszpolgárává választották. 2021-ben jelent meg magyar nyelven Antitézis című kötete.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Megjelent Tandori Dezső Egyetlen című kéziratának hasonmás kiadása
irodalom

Bemutatták Závada Péter Éngép című verseskötetét
irodalom

Az örmény idő nyomában

Más művészeti ágakról

A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása
Danczi Csaba László emlékére
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés