bezár
 

színház

2009. 09. 02.
Elhunyt Román Kati bábszínész
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Életének 62. évében szerdán rövid szenvedés után elhunyt Román Kati bábszínész - tájékoztatta a Budapest Bábszínház az MTI-t.

Szkéné színház

A Budapest Bábszínház saját halottjának tekinti Román Katit, akinek temetéséről később intézkednek.

Román Kati művészcsaládban született, ifjú korában falta a verseket, szavalóversenyeken indult, tiszta érzelmekkel telített írásai is megjelentek.
1971-ben került az Állami Bábszínház festőműhelyébe, így szeretett bele a bábozásba. Itt szerzett diplomát, és 17 évig játszott az anyaszínházban és tájelőadásokon, vidéken. Nyugdíjba vonulása után is fellépett szavalóesteken, és gyakran látogatott el a bemutatókra.

Idén júniusban jelent meg A bérház történetei című novelláskötete.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
A Moonlight Pictures a Jurányiban
színház

FröccsFeszt – önismereti imprófesztivál a Momentán Társulat bemutatásában
Az Orlai Produkciós Iroda Szuvidált szenvedélyek című előadása a Belvárosi Színházban

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról
Makai Máté mesél Andris Kalnozols regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés