bezár
 

art&design

2023. 03. 27.
Megnyílt a Ferenczy Múzeum új állandó kiállítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megnyílt a Ferenczy Múzeum új állandó kiállítása Megnyílt a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) új, A gyűjtemény (1900-2022) című kiállítása, amely 122 év alkotásaiból válogat. Az időről időre megújuló tárlat 2028. március végéig látható a Ferenczy Múzeumban.

A Magyar Géniusz Program 65 millió forintos támogatásával megvalósuló kiállítást szombaton bemutatva Prosek Zoltán, az FMC igazgatója kiemelte, hogy a tárlat félig állandó, hiszen bizonyos elemei évente, félévente megújulnak. Ilyen például a Szentendréhez kötődő művészeket kamarajelleggel bemutató retrospektív kiállítás az első teremben, illetve a harmadik terem, ahol a későbbiekben régészeti, néprajzi, helytörténeti kiállítás lesz látható, ezek szintén kapcsolódnak a válogatáshoz. Így lehetőség nyílik arra, hogy a közönség jobban megismerhesse az FMC gyűjteményét, a változó kiállítási anyag tartalmába pedig a látogatók is beleszólhatnak.

prae.hu

Demeter Szilárd, a Magyar Géniusz Program kuratóriumi elnöke, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója azt mondta: a program egyik küldetése a létrejöttekor az volt, hogy a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségével "újraszínezze" a Kárpát-medence magyar térképét. A magyar kulturális tér szerkezete nem túl szerencsés - mondta -, hiszen "Budapest-centrikus kultúrában élünk".

A tárlaton olyan kiemelkedő művek is várják a közönséget, amelyek régóta nem voltak kiállítva, de látható válogatás az új szerzeményekből is. Az érdeklődők a többi között a 20. század olyan meghatározó, szentendrei alkotóival találkozhatnak, mint Barcsay Jenő, Bálint Endre, Czóbel Béla, Deim Pál, a Ferenczy család, Korniss Dezső, Kmetty János, Vajda Lajos, illetve Kaszás Tamás, Szentirmai Zoltán. Emellett külön szekció foglalkozik a szentendrei Vajda Lajos Stúdió művészeinek munkásságával.

A tárlattal egy időben nyílt meg a múzeum felső szintjén az ISBN művészeti könyvesbolt, amely az FMC saját művészeti albumain kívül hazai és régiós kiadású, limitált példányszámú művészeti könyveket, egyedi kiadványokat kínál.

A gyűjtemény (1900-2022) című tárlat kurátorai Danka Zsófia, Kigyós Fruzsina és Prosek Zoltán művészettörténészek, a kiállítás 2028. március végéig látható a Ferenczy Múzeumban.

Kép forrása: femuz.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 50. számáról
gyerek

Idén negyedik alkalommal hirdetik meg az ország legjelentősebb illusztrációs pályázatát
Márfi Márk Telik című drámájának 82. előadásán jártunk


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés