bezár
 

irodalom

2023. 03. 28.
A magyar költészet napján tartják a Versünnep 2023 döntőjét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Versünnep Alapítvány versenyprogramjára jelentkezett hivatásos előadóművészek nyilvános elődöntőjét április 3-án és 4-én tartják a Budapesti Operettszínházban, a szintén nyilvános döntőre április 11-én, a költészet napján kerül sor a Nemzeti Színházban. A verseny zsűrije neves színészekből áll, de képzőművész, zongoraművész, kritikus és filmrendező is megtalálható a jeles grémiumban. A verseny döntőjébe jutó előadók értékes tárgyi- és pénzjutalmakban részesülnek - értesítették a Prae művészeti portált a rendezvény szervezői.   

Az idei „Reszket a lelkem, mert eszembe jutottál” Versünnep 2023 versmondó versenyének nyilvános elődöntőjét április 3-án és 4-én 10 és 16 óra között tartják a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumban. Az innen továbbjutott versenyzők április 11-én, a magyar költészet napján a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán megrendezett döntő keretében mérhetik majd össze tudásukat. Az év elején meghirdetett versmondó versenyre harminc hivatásos előadóművész jelentkezett a Kárpát-medencéből, határon innen és túlról.

prae.hu

Az elődöntő és a döntő zsűrielnöke Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész lesz, mellette Csomor Csilla színművész, Erős Kinga, kritikus, szerkesztő, Géczy Dávid filmrendező, Kolti Helga színművész, a Versünnep Alapítvány elnöke, Méhes László, Jászai Mari-díjas színművész, tanár, rendező, Neumann Balázs zongoraművész, zeneszerző, a Versünnep 2022 fődíjasa és Vincze Ottó Munkácsy-díjas képzőművész vesz részt a rangos grémiumban.

A versenyre kizárólag magyar költők művével lehetett jelentkezni, a hivatásos előadóművészek esetében a nevezett művek között idei irodalmi évfordulós szerző – Petőfi Sándor, Madách Imre, Szendrey Júlia vagy Kormos István – valamely versének is kellett szerepelnie. A számos értékes díj mellett az első helyezett 600 000 forint pénzjutalomban részesül és Párkányi Raab Péter, Kossuth-díjas képzőművész Versünnep kisplasztikájával lesz gazdagabb. 

A 18 éve töretlen lelkesedéssel működő Versünnep Alapítvány célkitűzése az előadó-művészet támogatása és magas szintű képviselete. Az Alapítvány versmondó versenyekkel és egyéb eseményekkel népszerűsíti a magyar kultúrát Magyarországon és külföldön egyaránt. 2023-as eseménysorozatát „Reszket a bokor, mert eszembe jutottál” címmel hirdette meg. A versenyre négy kategóriában jelentkezhettek hivatásos színművészek, előadó-művészek és képző intézmények hallgatói, valamint iskolák, civil közösségek, amatőr előadók és formációk. A jelentkezéseket Vers- és prózamondás, Énekelt vers, vagy versmegzenésítés, Képző és/vagy filmművészeti alkotás, vagy Táncművészeti alkotás kategóriában várták.

A Versünnep elődöntője és döntője is nyilvános és ingyenes, a döntőn való részvétel azonban regisztrációhoz kötött. A regisztrációkat a versunnep@gmail.com címre várják. 

A döntőt online is figyelemmel kísérhetik majd az érdeklődők a Versünnep közösségi oldalán. 

Bővebb információ a Versünnep hivatalos oldalán vagy Facebook-oldalán olvasható. 

Kép forrása: versunnep.hu

nyomtat

Szerzők

-- Mató Rebeka --


További írások a rovatból

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 42. számáról
Reptér, Magdafeszt, Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 41. számáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 40. számáról

Más művészeti ágakról

farkas d. gergő mama című táncelőadása a Trafó színpadán
gyerek

Magyarország animációfilmes fesztiválja
színház

FröccsFeszt – önismereti imprófesztivál a Momentán Társulat bemutatásában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés