bezár
 

film

2023. 05. 10.
Geoffrey Rush a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Geoffrey Rush a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon Geoffrey Rush lesz a díszvendége a június 9-18. között zajló, kolozsvári 22. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválnak (TIFF), az Oscar-díjas ausztrál színészt életműdíjjal tüntetik ki a filmszemle zárógáláján - jelentették be a szervezők kedden sajtótájékoztatón Kolozsváron.

Az erdélyi filmfesztivál idei kiadásának újdonságait Tudor Giurgiu fesztiváligazgató és Mihai Chirilov művészeti igazgató ismertette. Míg tavaly a háború, idén a szeretet a fő téma, ami egyszerre jelenti a film, illetve egymás szeretetét - hangzott el.

prae.hu

Tudor Giurgiu elmondta: a 22. TIFF díszvendége Geoffrey Rush ausztrál színész azon kevesek egyike, akit film, televízió és színház kategóriában is díjaztak, azaz Oscar-, Emmy- és Tony-díjjal is büszkélkedhet. A Karib-tenger kalózaiból ismert színésznek a Shine című filmjét is levetítik Kolozsváron, de Rush szakmai műhelyt is vezetni fog.

A TIFF-re idén is két kategóriában - művészfilm és dokumentumfilm - válogattak be versenyfilmeket, utóbbi kategóriába főleg "hibrid", azaz a dokumentumfilmes eszközöket a fikcióval ötvöző alkotások kerültek, többek között két román film is.

A Transilvania-trófeáért versenybe szálló 12 nagyjátékfilmből tíz most debütál, és olyan komoly társadalmi kérdéseket boncolgat, mint az idegengyűlölet, prostitúció, migráció - hangzott el.

A versenyfilmek között idén nincs román alkotás. A szemle történetében először Moldovából is látható alkotás, emellett többek közt spanyol, dél-amerikai, iráni, közép- és észak-európai filmek lesznek versenyben.

Az előző kiadástól eltérően idén sem orosz, sem ukrán film nem szerepel a programban. Külön kategóriában láthatók a skandináv filmek, de külön blokk tiszteleg Jean-Luc Godard és Sidney Lumet munkássága előtt is. A fesztivál nyitófilmjét, a Northen Comfort című komédiát Hafsteinn Gunnar Sigurdsson izlandi rendező jelenlétében vetítik a Főtéren. Szintén a Főtéren lesz látható a restaurált Casablanca című film.

A román filmnap rekordszámú alkotással bővelkedik, bár alacsonyabb a színvonal, mint más években - mondta Mihai Chirilov, a fesztivál művészeti igazgatója. A nagy érdeklődésre számot tartó filmek közül az Ilie Nastase román teniszcsillagról, illetve Arsenie Boca ortodox szerzetesről készült alkotásokat emelte ki.

A fesztivál helyi filmesek számára kiírt versenyéről elhangzott: ez ugródeszka a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Babes-Bolyai Tudományegyetem diákjai számára, akik utána filmesként visszatérnek a TIFF-re, mint például Visky Ábel rendező.

A megszokott helyszínek mellett idén a frissen felújított Farkas utca is a fesztivál részévé válik, ahol családi és szabadidős programok lesznek. A művészeti múzeum udvara mellett a néprajzi múzeum udvarán is lesz vetítés, de megmarad helyszínként a válaszúti Bánffy-kastély is, ahol koncert is lesz.

A június 9-18. között zajló Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon mintegy 200 filmet láthat a közönség. A filmszemlének a hagyományhoz híven magyar napja is lesz, ennek programját a későbbiekben ismertetik.

A kép forrása: https://tiff.ro/en/tiff/stiri/geoffrey-rush-special-guest-transilvania-international-film-festival-2023

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválról
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho
Gareth Edwards: Jurassic World – Újjászületés

Más művészeti ágakról

Az Új Anya pécsi lemezbemutató búcsúkoncertje
Ki marad, ha Shady eltűnik?
Fodor Veronika kalandkönyvéről
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés