bezár
 

art&design

2023. 11. 09.
A tájképművészet klasszikusai
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A tájképművészet klasszikusai A tájképművészet klasszikusainak grafikáit és Hollán Sándor alkotásait mutatja be a Kapuk a létben - A fa motívuma Pieter Bruegeltől Hollán Sándorig című kiállítás, amely csütörtöktől látható a Szépművészeti Múzeum idén megújult grafikai kiállítóterében.

Hollán Sándor 2003 óta több mint százötven művét ajánlotta fel a múzeumnak, amelyekből több kiállítás is nyílt már, most azonban alkotásai egy egészen különleges közegben, a régi mesterekkel párbeszédbe állítva jelennek meg.

prae.hu

"Számomra a lényeg, hogy a természetet továbbra is tudjam őrizni, ehhez nekem a festészet és a rajzolás az út" - mondta Hollán Sándor, hozzátéve: a legfontosabb, hogy élő kapcsolata legyen a tájjal, műveiben is ezt keresi, ezt igyekszik megjeleníteni.

Hollán Sándor hosszú évtizedek óta a legkülönbfélébb technikákkal festi és rajzolja a fákat, művein egyik sem hasonlít a másikhoz. "A fák annyira összetett lények, hogy nem elég egy alkalommal lefesteni, lerajzolni őket".

Mint mondta, a Franciaországban élő alkotó kedvenc fáihoz minden évben visszatér, és hosszú évek óta újra és újra megfesti azokat. Ezek az ábrázolások nem tekinthetők szigorúan vett "faportréknak", hiszen a festő látásmódja sokkal komplexebb: "egyszerre figyeli a motívumot, annak változásait és a belső világát, ebből alakul ki egy nagyon meditatív, mély művészet, amely rendkívül sokarcú".

Hollán Sándor művészete sok forrásból táplálkozik, fiatal korában a kortárs művészetből merített ihletet Párizsban, olaszországi utazásai alatt azonban rácsodálkozott a régi mesterek műveire. Ezzel a kiállítással szeretnék bemutatni azt a láncolatot, amely érzékelteti a kortárs művészek viszonyulását a régi mesterekhez. A Szépművészeti Múzeum gazdag gyűjteménye lehetővé teszi, hogy visszamenőleg kiválaszthassunk olyan alkotásokat, amelyek kapcsolatban állnak Hollán Sándor művészetével.

A kiállítótérben Hollán Sándor művei mellett a faábrázolás és tájképművészet olyan klasszikusainak munkáiból válogattak a szervezők, mint Wolfgang Huber, id. Pieter Bruegel, id. Jan Brueghel, Claude Lorrain, Camille Corot, Rembrandt vagy Nicolas Poussin.

A több mint ötven műalkotást, köztük több mint húsz Hollán Sándor-képet felvonultató tárlat amellett, hogy érinti az európai tájképművészet csúcspontjait, a grafikusművészet különböző technikáinak is áttekintését nyújtja a tollrajztól kezdve a színezett fametszeten, a réz- és üvegkarcon át az akrilig.

Hollán Sándor 1956-ban hagyta el Magyarországot. A fiatal művészt a párizsi École nationale supérieure des Beaux-Arts fogadta be, hogy tanulmányait befejezhesse. Műterme télen Párizshoz kötötte, a nyarakat pedig a dél-franciaországi Gignacban töltötte.

A kiállítás amellett, hogy vizsgálja az ember és a természet kapcsolatát, valamint a fa szimbolikus értelmezési lehetőségeit a különböző korszakokban, olyan korszakokon átívelő problémákat is felvet, mint a faportrék kialakítása, az erdei táj ábrázolásmódjai, a motívum előtt történő rajzolásban rejlő lehetőségek, a természet erőinek ábrázolása, a természetben megjelenő fényviszonyok megjeleníthetősége vagy a tárgyilagos valóságtól történő elmozdulás.

A kiállítótér a Kapuk a létben című tárlat mellett otthont ad A papír varázsa - Életképek a Grafikai Gyűjtemény történetéből című gyűjteménytörténeti bemutatónak is, amely archív fotók és dokumentumok segítségével járja körül a rajz és a grafika műfajának kérdéseit, a gyűjtemény születését és múzeumi kollekcióvá válását, valamint az itt dolgozó szakemberek több évtizedes muzeológiai, kiállítási és restaurátori tevékenységét.

A Szépművészeti Múzeum grafikai gyűjteményében mintegy kilencezer rajz és csaknem százezer sokszorosított grafika található nemzetközi alkotóktól, az 1300-as évektől napjainkig. A nemzetközileg is jelentős műtárgyegyüttest a szakma és a közönség a megújult kiállítótérben megrendezett egymást követő időszaki kiállításokon ismerheti meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Megnyitóbeszéd Nagy Dániel kamarakiállításán
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról
Megnyitóbeszéd Augusztinyi Fruzsina kiállításához
Krajcsovcis Éva és Zséger Olivia „Leképezés” című kiállításának megnyitóbeszéde

Más művészeti ágakról

Neige Sinno Nyomorult tigris című művét mutatták be a Francia Intézetben
Alex Garland és Ray Mendoza: Warfare


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés