bezár
 

zene

2023. 12. 21.
80 éves a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Jubileumi koncerttel ünnepelte a Müpában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jubileumi koncerttel ünnepelte alapításának 80. évfordulóját a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kedden a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Az együttest Vásáry Tamás elnök-karmester, Kovács János állandó és Riccardo Frizza vezető karmester vezényelte.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara 1943. október 7-én adta első nyilvános koncertjét. A Dohnányi Ernő vezényelte hangversenyen Csajkovszkij, Chopin és Liszt Ferenc művei hangoztak el, utóbbitól a Les Préludes című szimfonikus költemény. A 80 évvel ezelőtti koncertre emlékezve Vásáry Tamás ugyanezt a művet dirigálta. Kovács János egy Mendelssohn-darabot, a 42. zsoltárra komponált kantátát, Riccardo Frizza pedig Richard Strauss Hősi élet című szimfonikus költeményét választotta.

prae.hu

A nevezetes 42. zsoltárra („Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, Istenem!”) komponált kantáta Schumann szerint nemcsak Mendelssohn, hanem az egész korszak legjelentősebb egyházzenei műve. Maga a szerző is büszke volt rá, „többre tartom, mint a legtöbb más művemet”. A koncert zárószámában - Richard Strauss szimfonikus költeményében, melyet Riccardo Frizza választott a jubileum tiszteletére - a nagyzenekari hangzás végtelen lehetőségeit csodálhatták meg a hallgatók. 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje

Más művészeti ágakról

A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
A konyha és A brutalista című filmekről
A kripli a Centrál Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés