bezár
 

art&design

2024. 04. 29.
Munkácsy-kiállítás Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Munkácsy-kiállítás Szegeden Munkácsy Mihály több mint nyolcvan alkotását mutatják be a szegedi Móra Ferenc Múzeum új képzőművészeti kiállításán, amely június 22-től látható - jelentette be Fogas Ottó igazgató hétfőn.

A szakember a tárlatról rendezett sajtótájékoztatón elmondta: már hagyomány, hogy a Múzeumok éjszakáját az intézmény országos vagy akár nemzetközi érdeklődésre számot tartó kiállítással köszönti. Az elmúlt években ezek jellemzően régészeti tárlatok voltak, idén azonban képzőművészeti kiállítást rendeznek, a 180 éve született Munkácsy Mihály festményeit, grafikáit, rajzait mutatják be.

prae.hu

A tárlat gerincét Pákh Imre tulajdonában álló képek adják, melyekkel, mivel magángyűjteményben találhatók, jóval ritkábban találkozhat a közönség, mint a közgyűjteményekben őrzött művekkel - közölte a muzeológus. A november közepéig látogatható kiállításon szerepelnek majd a Móra-múzeum saját tulajdonú Munkácsy-festményei is, így a Honfoglalás szín- és szénvázlata, valamint a Felszolgálólány című kép is.

Tiszai Rebeka restaurátor elmondta, Munkácsy Mihály 1876-ban festette a képet, amely 1900-ban szerepelt a Nemzeti szalon téli tárlatán. A műtárgy ezt követően egy magángyűjteményből került a múzeumba Tömörkény István igazgatósága idején. "Bár vázlatról van szó, a festő rendkívül finoman ábrázolja a fiatal lány arcvonásait. A kép fatáblára készült, amely igen érzékeny a levegő páratartalmára. A műtárgyat gondosan kell kezelni, mert a nedvességet magába szívó fatábla megvetemedhet és repedések keletkezhetnek rajta" - tudatta a szakember.

A Móra-múzeum legutóbb 2012-ben rendezett Munkácsy-kiállítást, melyet akkor csaknem 50 ezren láttak.

Kép forrása: Móra Ferenc Múzeum - Facebook

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását
art&design

Pinczehelyi Sándor Overprint című kiállítása
art&design

Pál Csaba: Transzparens körforgás című kiállítása nyomán.

Más művészeti ágakról

Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Beszélgetés Mátrai Péterrel
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés