bezár
 

irodalom

2024. 05. 09.
Írók gyűjteményeiből nyílt kiállítás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Írók gyűjteményeiből nyílt kiállítás Szerdától látható a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) A tárgyak társasága - Írók gyűjteményei című kiállítása, amely a 19. és 20. századi magyar írók gyűjtőszenvedélyét mutatja be, valamint nyolc kortárs szerzőt megszólaltatva a jelent is bevonja a tárlat által tematizált diskurzusba.

A kiállítás a PIM által őrzött írói gyűjteményeket hat tematikus műtárgycsoportba rendezve mutatja be. Az írók tárgyai mellett az érdeklődők abba is bepillantást nyerhetnek, hogy a szépirodalmi szövegekben hogyan jelenik meg a gyűjtőszenvedély. Mint írták, a kiállításon megtekinthető többek között Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye, néhány festmény Ady Endre és Csinszka egykori Veres Pálné utcai lakásából, továbbá helyet kaptak Tamási Áron szivarosdobozai, Gyurkovics Tibor különböző országokban vásárolt kalapjai, Karinthy Ferenc leányfalusi házának egyik ajtaja neves személyiségek aláírásaival, valamint Tandori Dezső játékmedvéi is. A tárlat legkorábbi tárgyai Jókai Mór kagyló- és csigagyűjteményéből, illetve botgyűjteményéből származnak.

prae.hu

A tárlaton nyolc kortárs író gyűjteményébe is betekinthetnek a látogatók: Bartis Attila, Kukorelly Endre, Márton László, Rakovszky Zsuzsa, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Ugron Zsolna és Várady Szabolcs mesélnek tárgyaikról, gyűjteményeik és írásaik találkozási pontjairól. A kiállítás legbelső terében a múzeum egyik kiemelt gyűjteményét lehet látni, az írógépeket: itt látható Babits Mihály 1945-ben bombatalálatot ért írógépe is, amelyen életművének legjelentősebb részét írta.

A kiállítás december 15-ig tekinthető meg.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tudósítás az ELTE Tolnai-emléknapjáról - első rész
Ilyen volt a májusi FISZ Junior záróeseménye
irodalom

Az örmény idő nyomában
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről

Más művészeti ágakról

Gareth Edwards: Jurassic World – Újjászületés
színház

Cyrano de Bergerac a Budaörsi Latinovits Színházban
gyerek

Jön Veszprém legvidámabb hétvégéje!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés