art&design
2009. 10. 08.
Múzeumok Őszi Fesztiválja a BKV-nál is
Nagy közös rajzolással, játékos múzeumpedagógiai foglalkozással és sok érdekességgel várja a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) szentendrei és Deák téri múzeuma a gyerekeket és az idősebbeket a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretein belül október két napján.
A BKV első alkalommal csatlakozik az idén négyéves Múzeumok Őszi Fesztiváljához. A szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum (VTM) és a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeum 10 és 17 óra között egész napos programokkal várja az érdeklődőket.
A VTM október 10-én csatlakozik a Nagy Rajzolás elnevezésű nemzetközi programhoz, amelyben Magyarország idén először vesz részt. Ennek keretében az ország számos pontján egyszerre ragadnak rajzeszközt a résztvevők. Emellett a múzeumban természetesen megtekinthető a főváros és környéke közlekedéstörténetét bemutató állandó kiállítás, az egyedülálló történelmi járműpark is. A gyermekek számára izgalmas élményt jelenthet, hogy a kiállított járművekre fel is szállhatnak.
A Földalatti Vasúti Múzeumban játékos múzeumpedagógiai programokkal várják október 16-án a gyerekeket és az idősebbeket is. A látogatók játékos formában ismerkedhetnek meg a budapesti földalatti történetével. A gyerekek a feladatlapos tárlatvezetés mellett elkészíthetik a kiállított járművek makettjeit is. A programon való részvételhez előzetes bejelentkezésre van szükség.
A jelentkezéshez szükséges és egyéb információkat a www.bkv.hu/home/muzeumokosze.html honlapon olvashatják az érdeklődők.

További írások a rovatból
KristofLAB „Artificial Paradise” című kiállítása a MAMŰ Galériában
Más művészeti ágakról
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025