bezár
 

színház

2025. 02. 13.
Bemutatóra készül a Székesfehérvári Balett Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bemutatóra készül a Székesfehérvári Balett Színház A Székesfehérvári Balett Színház Testbeszéd - Beszélő testek & Törés/vonalak címmel mutatja be március 23-án új produkcióját a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadán.

A teátrum tájékoztatása szerint legújabb táncszínházi produkciójuk a tánc művészetének két lenyűgöző aspektusát, a táncost mint néma zenészt és a tökéletlenségben rejlő szépséget állítja fókuszba.Az előadás két részből áll majd: az első felvonásban a Beszélő testek az emberi testre mint az önkifejezés egyik legerőteljesebb formájára épít.

Az est második felében a Törés/vonalak a japán kultúrában gyökerező "kintsugi" filozófiát dolgozza fel: a kintsugi a tökéletlenségben rejlő szépséget jeleníti meg, amelynek fő ismérvei az asszimmetria és a hiányosság.

A darab rendezője és koreográfusa, Egerházi Attila, aki szerint "a balett költői módon jeleníti meg az ember, valamint az emberi kapcsolatok lelki és érzelmi sérülékenységét és az elengedés szükségszerűségét".

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Proton Színház Parallax című előadása a Katona József Színházban
színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
A Hegedüs a háztetőn a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban
színház

Interjú a Hosszú virágzás alkotóival

Más művészeti ágakról

Kerekasztal-beszélgetés a Hallunk Titeket című kötetről
Az újranyílt Láthatatlan Kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés