bezár
 

irodalom

2025. 03. 08.
Új irodalmi sorozat a Centrál Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lehet egy költővel több? címmel irodalmi sorozatot indít a Centrál Színház. A március 24-i első előadás vendége Karafiáth Orsolya lesz.

A Centrál Színház kisszínpadán rendezik meg az új sorozat előadásait, amelyek Nyáry Krisztián író és Papp János színművész vezetésével indulnak el, hogy ismert és kevésbé ismert versek, levelek és történetek révén nyerhessen a közönség bepillantást Juhász Gyula, Babits Mihály és Kosztolányi Dezső szerelmi lírájába, múzsáik sorsába – áll a színház közleményében.

prae.hu

Az első est vendége Karafiáth Orsolya lesz, a verseket Mészáros Piroska, Rada Bálint és Papp János, a Centrál színészei tolmácsolják. A szövegeket Horváth Panna és Papp János válogatta és szerkesztette. A második esten Varró Dániellel találkozhat majd a közönség.

A közlemény idézi Puskás Tamást, a színház igazgatóját, aki szerint ma sajnos nem divat a költészet, szemben az 1960-as, 1970-es évekkel.

"Akkor sok tízezres példányban fogyott Latinovits József Attila-lemeze, a költői estek akár az Egyetemi Színpadon, akár a Fészekben, a Fáklya klubban tömve voltak. Nagy László, Weöres Sándor, Pilinszky, Petri szent emberek voltak, megszólalásaikhoz igazodni kellett. Ma búvópatak, túlvilági folyó a költészet, pedig merítkezni benne ma is csodatevő. Egy kísérletet biztosan megér!" – ajánlja új programjukat az igazgató.

További információk és jegyek a színház oldalán érhetők el.

Fotó: Szalmás Krisztina/Centrál Színház, Pixabay

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Macuie Maszasi A vulkán lábánál című kötetéről
Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 41. számáról
Szombathelyi és agyagosszergényi napló
Betekintő az Alföld és Jelenkor 2025 októberi számaiba

Más művészeti ágakról

Luca Guadagnino: Vadászat után
Kiss A. Kriszta A fiú, aki mindent el akart mesélni című kötetéről
Merészen új gyerekkönyvek
Interjú Nemes Jeles Lászlóval


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés