zene

Az ünnepi hangversenyt szombaton délután a Szegedi Tudományegyetem rektori épületének dísztermében rendezik, a koncertet megelőzően azonban még múltidéző vetítést is tartanak a korábbi fellépéseket megörökítő felvételekből.
A koncert programját úgy állították össze, hogy a különböző blokkokban az előző időszakok kórustagjai a korszakuk repertoárjának legjellemzőbb műveit mutathassák be.
A műsoron két ősbemutató is szerepel, melyet erre az alkalomra komponáltak: Klebniczki György Cantate Domino című műve, valamint az együttes egykori vezetője, Cser Miklós karnagy fia, Cser Ádám zeneszerző által írt 100. zsoltár.
A hangverseny Bárdos Lajos Tábortűznél című művével zárul az egykori és jelenlegi tagok alkotta összkar előadásában.
Korábban nem készült a Szegedi Egyetemi Énekkar történetét bemutató kiadvány, a centenárium alkalmából egy kötet is megjelenik az együttesről. A könyv elkészítéséhez komoly forrásanyagot nyújtott az énekkart évtizedeken át irányító Kertész Lajos hagyatéka, melyet a Somogyi-könyvtárban őriznek.
A kórus 1925-ben 15 taggal alakult férfikarként, az egyetem tanácsa november 30-i döntésével hagyta jóvá, hogy a Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem Énekkar nevet használhassák.
Az 1940/41-es tanévben – az akkori rektor Szent-Györgyi Albert – segítségével hölgyeket is toboroztak a kórusba, amely így vegyeskarrá alakult, 1943-ban pedig már első fellépésüket is meg tudták így tartani. 1952-ben népi együttessé olvasztották össze az énekkart, valamint az egyetem tánc- és a zenekarát, két év múlva azonban újraalakulhatott a vegyeskar.
1968-tól 17 esztendőn át Szécsi József vezette az együttest – lánya Szécsi Éva vezényli majd a centenáriumi koncert rá emlékező részét – majd 1990-ig Gyüdi Sándor, aki szintén dirigál majd a hangversenyen, és Cser Miklós irányította a kórust. 1990 és 1996 között Gyüdi Sándor egyedül vezette az énekkart, melyet azóta Kohlmann Péter és Száz Krisztina újra társkarnagyként irányít.
Képek: Szegedi Egyetemi Énekkar