bezár
 

színház

2025. 05. 29.
A Recirquel társulat Budapesten
Megkezdte próbáit a nemzetközi művészekból álló Recirquel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megkezdődtek Recirquel társulat immerzív produkciójának próbái Budapesten. A Walk My World című előadás többhónapos próbafolyamatára húsz artista és táncművész érkezett négy kontinensről – tájékoztatta a Recirquel társulat az MTI-t és a prae.hu művészeti portált csütörtökön.

A Millenáris Nagycsarnok hatezer négyzetméterén novembertől lesz látható Walk My World című immerzív előadás, amelyben több mint húsz különleges cirkuszi zsáner és sokféle formabontó tánc-koreográfia segítségével merülhet el a közönség egy mitikus világban – olvasható a tájékoztatóban.

Szkéné színház

A több hónapos próbafolyamatra négy kontinensről – Észak- és Dél-Amerikából, Ausztráliából és Európából – érkeztek előadóművészek. A szereplőket nemzetközi casting keretében válogatták ki – írták.

Vági Bence rendez

A próbafolyamatban a művészek számos technikai és képességfejlesztő tréningen vesznek részt. A világhírű Grupo Corpo két egykori művésze is tart kurzust, amelyen az előadóművészek megismerkednek a brazil társulat társalapítójának és koreográfusának, Rodrigo Pederneiras egyedi mozgásnyelvével.

A Walk My World Vergilius eposzának ismert történetét, Aeneas és Dido szerelmi tragédiáját kelti életre.

A produkció művészeti koncepcióját a Recirquel Társulat kreatív csapata dolgozta ki, a díszletek, a jelmezek, a zene, a fények és a karakterek megformálása is mind magyar alkotók munkája.

A Walk My World két és fél órás immerzív élménye a néző minden érzékszervére hat majd”

– idézi a tájékoztató Vági Bence művészeti vezetőt.

Az egész estés előadás során húsz különféle cirkuszi zsáner lesz látható, köztük több világszinten is ritkaságnak számító, különleges technikai tudást igénylő szám.

Látványterv

A tízméteres magasságban húsz métert repítő orosz hinta, hajlógás, szóló- és duó gurtni, a kötél és a kínai rúd mellett zsonglőrszámok, valamint számos, egyedi fejlesztésű cirkuszi rekvizitre épülő zsáner is megjelenik majd a produkcióban.

A kortárs tánc és a balett mellett az urbán táncok és a kontakt improvizáció is fontos szerepet kapnak az előadásban - áll a közleményben.

Fotó: Hirling Bálint / Recirquel

Látványterv: Recirquel

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Cyrano de Bergerac a Budaörsi Latinovits Színházban
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban
Nyitónap a Horizont Táncfesztiválon

Más művészeti ágakról

Tudósítás a Tolnai-emléknapról - második rész
Az OFF-Biennále Traces of Life című kiállítása


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés