Az unitárius templomkertben megnyílt tárlat a tavaly elhunyt Novák Ferenc Tata Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus-rendezőnek, etnográfusnak állít emléket. A szabadtéri kiállítást fia, Novák Péter színész, énekes, műsorvezető nyitotta meg, majd az alkotó tartott tárlatvezetést.

Korniss Péter fekete-fehér képei az 1960-70-es évek erdélyi táncházait, báljait, zenés mulatságait láttatják. Először láthatók tárlaton, mivel a közmédia által szervezett Duna Napok 11. kiadásának fókuszában a néptánc, népzene és népi kultúra áll.

Novák Péter Isaac Newtont idézte, miszerint nem a kísérlet végeredménye a fontos, hanem részt venni benne. A táncházmozgalom is ilyen kísérlet volt - mondta -, amikor édesapja Korniss Péterrel visszatért gyermekkoruk helyszínére, Erdélybe, együtt belekezdtek valamibe, amiről „a fene sem tudta, mi lesz a vége”. Pár évre rá elkezdődött az első budapesti táncház, majd táncháztalálkozó, és közel egymillió ember lett érintett közvetlenül a népzene, néptánc művelésében - mondta.

Rámutatott. hogy a paraszti kultúra eltűnésével az ünnep, rítus, a néptáncnak, népzenének az ember életének szerves részét képező művelése is eltűnik, és Korniss Péter képei épp ezt örökítették meg.

A Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus felidézte, hogy Novák Ferenc 1967-ben hívta haza, Erdélybe, fényképezni, azzal az ígérettel, hogy olyat mutat, „mitől kétfelé áll a füle”.

Így jutottak el 1967 novemberében a hagyományaiban, táncrendjében, zenéjében gazdag Székre, és azzal összekovácsolódott a sorsuk - mondta.

Felidézte, hogy 1971-es erdélyi útjukra Novák Ferenc felesége, Foltin Jolán táncművész, koreográfus és a Tata alapította Bihari János Táncegyüttes két művésze is elkísérte őket, és akkor merült fel bennük egy széki táncházhoz hasonló budapesti rendezvény ötlete. 1972-ben az első budapesti táncházra négy táncegyüttes tagjait hívták meg, hogy saját örömükre táncoljanak. A Jókai téri táncház után a Fővárosi Művelődési Házba mindenki számára kinyitották a kapukat és a tánctanítás is elindult.

Novák Péter úgy fogalmazott, ezzel „a veszteség helyére belépett a szellemiség”, miközben eltűnik a paraszti kultúra, a városi közeg elkezdte tanulni a táncokat, és a helyi gyerekek is „visszatanulják” őket.

Korniss Péter a tárlatvezetésen elmondta, hogy a széki táncház elképesztő hatással volt mindenkire, „aki látta, azóta is emlékszik és él belőle”. Az elszigetelt mezőségi településen jól megőrződtek a hagyományok a '80-as év végéig.

Széken a közösségi kultúra magja a tánc volt, minden a táncra épült, a tánc köré szerveződött” - mondta.

Mesélt a kalotaszegi Györgyfalva és Méra táncmulatságairól, és a legbravúrosabb férfitáncnak tartott legényesről, melyet táncolva a fiúk „a lábukkal csipkézik a levegőt”. A székelyföldi Jobbágytelkén és a Gyimesekben, Görbepatakán készült képekről is beszélt.

Első, az 1967-ben készült táncházas képet is megmutatta, emlékeztetve: ebben az időszakban Magyarországon tabu volt Erdélyről beszélni, az emberek keveset tudtak a külhoni régióról. Két okból is feladatának érezte a még élő magyar népi hagyományok fotózását: hogy megmutassa és megörökítse a jövő generációk számára.

„Szerencsére volt annyi eszem, hogy rájöttem: sajnos a világ változik, ez el fog tűnni, le kell fényképezni. És ha valamire, hát erre való a fényképezőgép” - mondta a 87 éves, Nemzet Művésze címmel kitüntetett fotográfus.