bezár
 

színház

2009. 10. 21.
Az Örkény Színház önállósodása az évad végéig eltart
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A fővárosi Örkény István Színház jogilag 2010. január 1-jén válik le a Madách Színházról, az önállósodás azonban a gyakorlatban valószínűleg az évad végéig eltart - közölte Mácsai Pál, a teátrum vezetője az önállóvá válás kapcsán tartott keddi sajtótájékoztatón.

Szkéné színház

Nyolc éves munka gyümölcse érett be a Fővárosi Közgyűlés döntésével, amelynek értelmében az Örkény István Színház önállóvá válik, és jogilag is elkülönül a Madách Színháztól - hangsúlyozta a korábban Madách Kamara néven működő játszóhelyet 2001 óta vezető Mácsai Pál, hozzátéve: azóta tekintik magukat önálló társulatnak, hogy öt éve felvették Örkény István nevét.

A Fővárosi Közgyűlés október 12-i egyhangú döntésével lezárult önállósodási folyamatra visszatekintve a színész-rendező elmondta: az első esztendőkben az addigi szórakoztató profilhoz tartozó repertoárt fokozatosan lecserélve az intézmény számon tartott prózai művészszínházzá vált.

A szakmai sikerek mellett azonban folyamatosak voltak a financiális gondok, a társulat az anyagi ellehetetlenülés szélén állt - emlékeztetett Mácsai Pál. Elmondása szerint egyrészt az anyaintézmény Madách Színház zenés teátrumként kevés állami támogatáshoz jutott, és ez nagyon megnehezítette az Örkény működését is; másrészt a Madách gazdasági és műszaki apparátusa a két színház egyidejű működtetését a nagy leterheltség miatt egyre kevésbé tudta ellátni.

Az igazgató hangsúlyozta: ebben a helyzetben csak a megszűnés és az önállóvá válás között lehetett választani, és szerencsére a főváros az utóbbi mellett döntött.

Az Örkény működését Budapest legkevésbé támogatott prózai színházához hasonló mértékben finanszírozza a Fővárosi Önkormányzat, ezt az összeget ráadásul nem más színházaktól veszi el, hanem saját költségvetési tartalékából biztosítja - fűzte hozzá. Mácsai Pál az MTI-nek elmondta, a támogatás összege évi 270 millió forint.
Mint a sajtótájékoztatón jelen lévő Horváth Csaba főpolgármester-helyettes, Bőhm András és Csomós Miklós, a Kulturális Bizottság elnöke és alelnöke, valamint Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója egyaránt kiemelték, az önállóvá válás magas színvonalú művészeti munkájával a társulat saját érdeme.

Mácsai Pál tájékoztatása szerint az év végéig beindul a teátrum működtetését végző Örkény István Színház Nonprofit Kft., melynek vezetését 2010. június 30-ig ő látja el. Az intézmény jogilag 2010. január 1-től válik le a Madách Színházról, az önállósodás azonban a gyakorlatban valószínűleg az évad végéig eltart - vélekedett.

Az igazgató az évad terveiről is szót ejtett: az októberi premierek - Brecht Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése, illetve Örkény Macskajáték című darabja - után december 19-én mutatják be Parti Nagy Lajos fordításában és Bagossy László rendezésében Ödön von Horváth Kasimir és Karolin című színművét.

2010 februárjában Ascher Tamás viszi színre Henri Murger Bohéméletét; a francia szerző Puccini által is feldolgozott regényéből Aki Kaurismäki forgatókönyve alapján készült színpadi verzió.

Az Örkény művészei október 31. és november 8. között a Szöuli Nemzetközi Színházi Fesztiválon szerepelnek az Apátlanul című produkcióval, majd 2010 tavaszán a Bogotái Színházi Fesztiválon vesznek részt ugyanezzel a darabbal, illetve a Jógyerekek képeskönyve című "sokkoperával".

A társulathoz ebben az évadban Szandtner Anna csatlakozott.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
Beszélgetés Kovács Tamás színművésszel a KultúrArc eseményén
színház

FröccsFeszt – önismereti imprófesztivál a Momentán Társulat bemutatásában
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés