bezár
 

art&design

2025. 06. 19.
Turnézik a Duna Művészegyüttes
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Turnézik a Duna Művészegyüttes Országszerte hetvenhat helyszínen mutatja be Kis magyar táncrajz - Rendhagyó néprajzi óra című előadását a Duna Művészegyüttes, Londonban és Bécsben pedig Magyar táncképek című produkciójukkal lépnek színpadra a helyi Liszt Intézetekben.  

A közlemény szerint a Kis magyar táncrajz - Rendhagyó néprajzi óra interaktív módon mutatja be a Kárpát-medence autentikus néptáncait, népzenéit, viseleteit. Az előadás a narrátor segítségével ismeretterjesztően, olykor humorosan ad át tudást és néprajzi információkat a fiataloknak. A műsor szerkesztője és narrátora Sikentáncz Szilveszter, az Örökség Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnöke.

prae.hu

A Duna Művészegyüttes december 31-ig minden vármegyében, nagyjából 4-4 településen mutatja be az előadást a Petőfi Kulturális Program keretében.

Az országjáró turnén kívül, ugyancsak a Petőfi Kulturális Program részeként, július 15-én Londonban, október 22-én pedig Bécsben, a Liszt Intézetekben láthatja a helyi közönség a Magyar Táncképek című előadást.

A produkció műsorát a Kárpát-medence autentikus néptáncait bemutató, feldolgozó koreográfiák alkotják, amelyben a tánckar és a zenekar különböző hangulatokat idéz meg, impressziókat nyújtva a paraszti kultúrából.

Mindkét előadás rendező-koreográfusa Juhász Zsolt Harangozó Gyula-díjas koreográfus, érdemes művész, az együttes művészeti vezetője.

A Duna Művészegyüttes a nyári időszakban a turné mellett más előadásaival is fellép, a Nemzeti Táncszínház Táncparkjában például a Héttorony - Makovecz Imre emlékére című előadása lesz látható.

Az együttes ősszel új premierre készül, amely a Partium területén élő nemzetiségek identitáskérdéseit, a terület ebből fakadó sokszínűségeit mutatja be a Nemzeti Táncszínházban.

 

Fotó: Duna Művészegyüttes Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Vélemény Kiss Miklósról és a Just Decorationről
art&design

Méhes Károly fényképei csészékről, poharakról, asztalokról – a kiállítás megnyitása
A magyar művészet külföldi népszerűsítéséről Bukta Imre és Samu Géza példáján keresztül

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
gyerek

A Móra könyvkiadó és a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár szervezésében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés