bezár
 

irodalom

2009. 10. 22.
Nemzetközi könyvvásár Marosvásárhelyen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
November 5. és 7. között tizenötödik alkalommal rendezik meg a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt; az esemény kapcsán Király Istvánnal, a szervező Romániai Magyar Könyves Céh igazgatójával közölt szerdai számában interjút a Népújság című helyi napilap.

prae.hu

A marosvásárhelyi Nemzeti Színházban várhatóan a korábbi éveknél több, rekordszámú kiállító mutatja majd meg könyvtermését, rácáfolva a nemzetközi gazdasági és pénzügyi válság miatti várakozásokra.

Király István szerint a nagy érdeklődés egyrészt azt bizonyítja, hogy Marosvásárhelyen továbbra is szükség van a háromnapos könyvünnepre, másrészt a komoly részvételi szándék a könyvforgalom általános visszaesésével is magyarázható. A kiadóknak és kereskedőknek egyre nehezebbé válik értékesíteni a könyveket, így - a marosvásárhelyi olvasók jó hírére alapozva - az erdélyi városban próbálnak szerencsét.

Az idei vásárra 38 kiadót és könyvkereskedő céget várnak, köztük tízet Magyarországról. Az "újoncok" között szerepel a Kolozsvári Egyetemi Kiadó, és első ízben vesz részt a vásáron a marosvásárhelyi Flinstones, illetve a Pontfix és a magyarországi Pont Kiadó romániai képviselete is.

Tavaly óta díszvendége is van a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak. Az idei meghívott Kányádi Sándor, költő, író, műfordító, aki november 6-án pénteken a színház nagytermében a Kaláka együttessel közösen lép a vásárlátogatók elé.

Az idei könyvvásáron is díjazzák a szép könyveket, négy - gyerekkönyv, album és szépirodalom, illetve egyéb - kategóriában.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Gerevich Andrással XXX című kötetéről
Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről
Dunajcsik Mátyás punkságról, alkotásról polikrízis idején és a slam felől érkező nemzedékről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 8. számáról

Más művészeti ágakról

gyerek

A pályázat témája: utazás
art&design

A Caffart Nemzetközi Művésztelep: medium című tárlata nyomán.
Frankenstein a Vígszínházban
art&design

Az EX SITU kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés