film

Deák Kristóf mozifilmje állami szerepvállalás nélkül, az ország egyik vezető reklámügynöksége, az ACG saját produkciójában jött létre. A filmnek már látható az első hivatalos előzetese is - közölte az MTI-vel szerdán a film kommunikációjával is foglalkozó reklámügynökség.
Mint írták, az Egykutya - melynek forgalmazója az Intercom - feszült, fordulatos, mégis mélyreható történet: négy régi barát találkozik benne hosszú idő után újra, hogy megfejtsék múltjuk közös titkát. A film szereplői Bakonyi Alexandra, Döbrösi Laura, Tenki Dalma és Tóth Károly.
"Az Egykutya már-már tabukat döntögető módon őszinte és pimasz film lett. Egy viharos estén játszódik, amikor négy egykori kollégiumi barát újra találkozik, tíz évvel azután, hogy felrobbantották egymás életét. Bár korábban azt gondolták, soha többé nem beszélnek egymással, ezen az estén élet-halál kérdése lehet, hogy sikerül-e újra szót érteniük"
- idézi a közlemény Deák Kristófot, a 2016-ban bemutatott Mindenki című rövidfilm Oscar-díjas rendezőjét.
A rendező hozzátette: a filmben szócsatákból, csípős humorból és feszült pillanatokból áll össze a kép, bemutatva, hogy hogyan lehetett négy ennyire különböző ember ekkora hatással egymás életére.