irodalom

A Margó-díjjal 2015 óta ismerik el az év legígéretesebb első prózaköteteit, amelynek szerzői közt mások mellett Halász Rita, Fehér Boldizsár és Mécs Anna is szerepel – olvasható a Margó Fesztivál pénteki közleményében.
Ettől az évtől kezdve a korábbi díjazottak is részt vesznek majd a zsűrizésben, idén elsőként Totth Benedek, az első Margó-díjas regény, a Holtverseny szerzője lesz, aki szemlézi a fiatal pályatársakat Jakab Juli színész és dramaturg, forgatókönyvíró, Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere, énekese és dalszerzője, Ott Anna, a Hadik művészeti vezetője és Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója mellett.
A nyertes a díjjal egymillió forintot, valamint tizenötmillió forint értékű kereskedelmi és médiatámogatást kap a Bookline révén. A Margó-díjas szerző a következő évben önálló esten is bemutatkozhat a Müpában, a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében, emellett próbafordítási lehetőséget kap, továbbá publikációs felületet is a Könyves Magazinon, egy egész éves tárcasorozat formájában.
A legjobb tíz szerző közül különdíjast is választ majd a zsűri. A különdíj félmillió forinttal jutalmazza a legjobb tíz első prózakötetes szerző közül azt, aki témaválasztásával vagy saját írói útjával leginkább inspirálja olvasóit álmaik megvalósítására.
A nyerteseket a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon, október 9-én hirdetik ki.
A rövidlistára került tíz kötet szerzői: Breier Ádám, Dorosz Dávid, Falcsik Mari, Jehan Paumero, Nagy Mihály, Ongjerth Hanna, P. Szathmáry István, Schillinger Gyöngyvér, Tóth Marcsi és Vecsei Márton.
Fotó: Margó Irodalmi Fesztivál