film
Budapest újra a nemzetközi filmművészet központjává válik október 25. és november 2. között, mivel kezdetét veszi a Budapest International Film Festival (BIFF) második kiadása. A szervezők nemcsak a Corvin mozit, hanem a város különböző tereit is meg akarják tölteni filmekkel, platformot teremtenek fontos szakmai beszélgetéseknek és nem titkolt céljuk egy összetartó filmes közösség építése. A fesztivál idén közel 40 filmet, és több mint 50 vetítést kínál, öt szekcióba gyűjtve ismerhetik meg a nézők az idei nemzetközi filmes termés legjavát. A jegyek gyorsan fogynak, a Park Chan-wook rendezte No Other Choice második vetítésére és Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjének vetítésére már megteltek a helyek.
A BIFF szervezői számára már a tavalyi első kiadás alatt fontos volt, hogy a fesztivál ne csupán a mozi falai között létezzen, hanem kinyíljon Budapest felé, belakva a város tereit. A Cinespace program célja kiszabadítani a mozit a vászonról, és beköltöztetni a városba. Így került idén a Marion Cotillard főszereplésével készült The Ice Tower a legendás Korda Stúdió díszletei közé egy exkluzív stúdió túrával egybekötve, Taiwan Oscar-nevezése, az A Useful Ghost a Szépilona kocsiszínbe, a Rotterdami Filmfesztivál fődíjas dokumentumfilmje, a Fiume o morte! pedig a város szívébe, a Budapest Városháza dísztermébe.
Ami a Corvinos programot illeti: az idei év újítása a hivatalos nemzetközi versenyprogram, ami fiatal filmesek egyedi filmnyelvet beszélő, napjaink társadalmi kérdéseire reagáló munkáit mutatja be a világ minden tájáról. A Bloom nevet viselő szekcióban hét idén bemutatott film kapott helyet, a program nyitófilmje a chile-i Cuerpo Celeste lesz. A díjazottakról egy rangos, a hazai filmes élet meghatározó alakjaiból álló zsűri dönt, melynek elnöke Török-Illyés Orsolya, tagjai között pedig olyan elismert alkotók szerepelnek, mint Pogány Judit színművész, Pálos Gergely operatőr, Nemes Anna képzőművész-filmrendező és Ferenczi Gábor rendező-egyetemi tanár. A szakmai zsűri összesen három díjat oszt szét a szekció legkiemelkedőbb alkotásai között.
Kihagyhatatlan filmek Cannes-ból, Berlinből és Velencéből – ez az Echoes szekció, ami az idei év meghatározó filmjeit sorakoztatja fel. A cannes-i Arany Pálmát elnyerő It Was Just an Accident (Csak egy baleset), Jafar Panahi legújabb filmje, az év filmes szenzációjaként emlegetett Sirat és az Alexander Skarsgard nevével fémjelzett Pillion is itt kerül először bemutatásra Magyarországon. A szekció zsűrizése rendhagyó módon történik: egy újságírókból és filmkritikusokból álló zsűri vitája alapján a 14 diákból álló BIFF Campus résztvevői döntik el, hogy melyik alkotási kapja a Debated Choice elnevezésű díjat. A kritikusok zsűrijének tagja Balkányi Nóra újságíró, Kersner Máté újságíró, Pozsonyi Janka filmkritikus, Szily László újságíró és Varró Attila filmkritikus.
![]()
Gálavetítésen lesz látható többek között az A24 idei nagy dobása, a Velencében Ezüst Oroszlán-díjjal kitüntetett The Smashing Machine (Zúzógép), a VISA-gála keretében az Oscar-díjas Chloe Zhao Hamnet című filmje Paul Mescal és Jessie Buckley főszereplésével, a Pogány Induló - Vajon mit mondana anya dokusorozat első két részének premierje és Jennifer Lawrence felejthetetlen alakításával a Die My Love is.
A Retrospektív program idén a „Félúton otthon” témája köré épül, és olyan klasszikusokkal tér vissza, mint Chantal Akerman News from Home című filmje, a Paddington vagy Martin Scorsese életművének egy kevéssé ismert, de annál fontosabb darabja, az Alice Doesn’t Live Here Anymore. Az Anzix szekcióban pedig a skót kísérleti filmes Scott Barley személyesen kíséri el alkotásait, több filmjét is elhozva a fesztiválra.
Október 25-én a Two Prosectuors című film vetítésével egybekötött nyitógálát buli követi a Palazzo Permanensben a Telex Afterrel és a Permanens Vakációval közösen, november 1-én pedig egy egészen egyedi hangulatú Grand Party-t tart a II. BIFF, aminek érdekessége nemcsak az eklektikus line-up, hanem egy igazán különlegesen bevilágított helyszín, a SOTE - filmekben sokszor látott - aulája.
A BIFF HUB szakmai beszélgetések idén az Inga Kultúrkávézóban várják az érdeklődőket: lesz kerekasztal a jelenlegi hazai filmtámogatási rendszerről, vendég lesz Sophy Romvari (Blue Heron), Sasha Skochilenko orosz politikai menekült és művész, Sven Bresser (Reedland) és Eric K. Boulianne (Follies), illetve Enyedi Ildikó is beszélget majd Scott Barley skót kísérleti filmessel. A Corvinban is lesz egy rendhagyó beszélgetés a magyar filmszakma mentális egészségéről. A BIFF egyik különleges kísérőprogramjaként valósul meg Robby Müller világhírű operatőr polaroid fotóit bemutató kiállítás a Capa központban, ennek megnyitója november 2-án lesz 16:00-kor.
A BIFF 2025. október 25. és november 2. között kerül megrendezésre a Corvin moziban. Főtámogatói az Erste, az HBO Max, a Telekom Film és a Visa, szakmai partnere a Budapest Film, kiemelt médiapartnere a Telex, vállalati partnere a KPMG.
Napi bontás és részletes információk a biff.hu oldalon és a facebook.com/budapestiff és az instagram.com/budapestiff felületeken. Jegyek: biff.bpfilm.hu



