bezár
 

színház

2025. 10. 28.
Bergman Hűtlenek című műve az Eötvös10-ben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bergman Hűtlenek című műve az Eötvös10-ben A Radnóti Színház október végi bemutatója új helyszínen, az Eötvös 10 Kamaratermében látható. Ingmar Bergman Hűtlenek című művét Bagossy Júlia rendezésében mutatják be.

A színház az E10-zel együttműködve fiatal művészeknek ad lehetőséget alkotásra, kísérletezésre. Az első közös produkcióban, a Hűtlenekben Mészáros Blanka látható a főszerepben – írja a színház MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Mint írták, Bergman önéletrajzi ihletésű írása egy szerelmi háromszög kialakulását, egy család szétesését mutatja be. Ugyanakkor egy öregedő művész és egy családos nő története is, aki életében először találkozik azzal a mindent elsöprő szenvedéllyel, amire képtelen nemet mondani. Mintha egy nála nagyobb akarat már döntött volna a sorsáról, és ezzel a körülötte lévőkről is, mert ez az örvény minden szereplőt magával ránt – olvasható a darab ismertetőjében.

A Hűtlenek hősei művészemberek, a munkájuk része, hogy elemzik magukat, az érzéseiket. „Az alkotás számukra létszükséglet. A siker mámorító, a kudarc a bőrük alá megy, hiúak és szeretetre éhesek. Nehéz így kiegyensúlyozott életet élni” – áll az ismertetőben.

A közleményben kiemelik, a Radnóti Színház előadását a legfiatalabb rendezőgeneráció tagja, Bagossy Júlia rendezi, a rá jellemző formai játékossággal és személyes megközelítéssel.

A főbb szerepekben Mészáros Blanka, Porogi Ádám, Krisztik Csaba, Katona Péter Dániel és Schneider Zoltán látható. Az eredeti mű fordítója Kúnos László, dramaturg Hárs Anna. A díszletet Kálmán Eszter, a jelmezeket Balla Hanga tervezte. A zene Szászi Petra munkája.

Fotó: Radnóti Színház / Éder Vera 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
Beszélgetések a DESZKA Fesztiválon
Az Echo Teátrum A baba című előadásáról
színház

A Műút folyóirat Túlhevített virágcsokor című digitális mellékletéről

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről
Az Alföld és a Jelenkor 2026. márciusi lapszámairól


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés