irodalom
A Kulturális és Innovációs Minisztérium keddi közleményében felidézték, hogy a Jókai200 emlékév programsorozatában február 18-ától, az író születésnapjától a jövő év február 18-áig több mint ötven program és programsorozat megvalósítását támogatta a minisztérium, közte a Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai-emlékmű kiállítását és a nemrég bemutatott A cigánybáró című operett színpadra állítását a Budapesti Operettszínházban.
Az év során több színházi és táncbemutatóra került sor, POKET-Jókai olvasókörök indultak az ország 62 helyszínén, több száz rendhagyó irodalomóra valósult meg írók és irodalmárok közreműködésével, három városban tartottak 24 órás Jókai-felolvasást, pályázatokat tettek közzé és lezajlott egy nagyszabású diákvetélkedő is, televíziós közvetítéssel ‒ emlékeztettek.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium Jókai Mór születésének 200. évfordulóján mindenkit arra buzdít, hogy olvasson el vagy hallgasson meg néhány Jókai-művet ebben az évben, ehhez járulnak hozzá a most közzétett hanganyagok, amelyek a Jókai200 YouTube-csatornán érhetők el ‒ olvasható a közleményben.
A fotó forrása: A Márai Sándor Művelődési Ház Facebook-oldala



