bezár
 

színház

2025. 12. 12.
Chioggiai csetepaté a Déryné Társulattal
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Carlo Goldoni darabját mutatja be a Déryné Társulat most pénteken. A nevetéstől és szócsatáktól hangos Chioggiai csetepaté című komédia Tapasztó Ernő rendezésében látható a Déryné Központban. A produkció a premiert követően országjáró turnéra indul.- Tudatta  Déryné Társulat az MTI-vel.   

Carlo Goldoni klasszikusa ma is friss, üdítő és szórakoztató - áll a Déryné Program közleményében. Mint írják, az apró halászfaluban játszódó darab női főszereplői nem csupán szépek és szenvedélyesek, de elszántak is: férjet akarnak. A tenger azonban elviszi a férfiakat, gyakran hosszú időre, így minden hazatérő férfi igazi kincs.

"A vadászat tehát megkezdődik: cselszövések, féltékenykedés, sírás, nevetés, kibékülés, egy valódi mediterrán kavalkád, ahol az indulatok olyan gyorsan változnak, mint a széljárás a parton"- írják a darabról. A darab rendezője Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója, akivel először dolgozik a társulat.

A rendező elmondása szerint: Egy színes, érzéki, temperamentumos világot álmodtak meg, ahol a néző nemcsak látja, de szinte érzi is a tenger illatát, a pizzatészta melegét és az érzelmek sodrását."Ez nemcsak egy vígjáték, hanem egy életérzés, a mediterrán káosz íze és színe színházi formában"- fogalmazott.

Az előadás zenei vezetője Ungár Balázs, a szöveget Sényi Fanni dolgozta át. A jelmezeket Papp Janó tervezte, míg a díszletért Tyler Szonja felel. Tonit, a halászbárka tulajdonost Ivaskovics Viktor alakítja, feleségét, Pasqua asszonyt Tarpai Viktória, míg Fortunatót Kaszás Mihály formálja meg.
 

Fotó: Déryné Program facebook

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetések a DESZKA Fesztiválon
Az Echo Teátrum A baba című előadásáról
színház

A Műút folyóirat Túlhevített virágcsokor című digitális mellékletéről
színház

Interjú a Csokonai KözTér Második felnőttkor című projektjéről

Más művészeti ágakról

Julien Elie: Shifting Baselines a 18. Budapesti Építészeti Filmnapokon
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés