bezár
 

zene

2025. 12. 12.
Meute koncert a Budapest Parkban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hamburgi techno fúvószenekar, a Meute 2026. július 23-án először ad koncertet a Budapest Parkban - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

Az ütősökből és fúvósokból álló techno zenekar 2015 óta járja a világot produkciójával. Előadásuk a technót ötvözi a rézfúvós hangzással, kizárólag akusztikus hangszerekkel.

prae.hu

A hamburgi St. Pauli negyedéből indult Meute mára nemzetközi ismertségre tett szert. A zenekar a techno műfaját fúvószenekari felállásban adja elő, és ezzel új megközelítést hozott a "marching band" hagyományába. Videóik és koncertjeik világszerte nagy érdeklődést váltanak ki. A formáció 2025-ben fennállásának 10. évfordulóját ünnepli, ebből az alkalomból jelent meg szeptemberben első válogatáslemeze, Jubel címmel, amelyhez európai turné kapcsolódik. A koncertsorozat részeként 2026 nyarán Budapesten lép fel a zenekar.

A Meute az elmúlt tíz évben több mint harminc országban mintegy 600 koncertet adott. Öt sikeres észak-amerikai turnén is részt vettek, és felléptek többek között Mexikóban, Dél-Afrikában, Ausztráliában és Új-Zélandon. A csapat szerepelt nagy klubokban és olyan fesztiválokon, mint a Coachella, a Pukkelpop és a Sziget. Együttműködtek több nemzetközi előadóval, köztük van Flume, Ben Böhmer, valamint a tavaly szintén a Budapest Parkban fellépő Marc Rebillet, továbbá Deadmau5.

A Meute 2026. július 23-i koncertjére a jegyértékesítés december 15-én 12 órakor kezdődik.

Fotókredit: Die Zeit

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bérczesi Jazz Band koncert a Hunnia Bisztróban
Marie Jacquot és a Bécsi Szimfonikus Zenekar koncertje a Musikvereinban
Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
Beszélgetések a DESZKA Fesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés