bezár
 

art&design

2026. 02. 19.
Pályájuk elején járó hazai és régiós tervezők
17. Budapest Central European Fashion Week
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
12 ország több mint 40 tervezője mutatta be kollekcióját a rendezvényen.

Magyarország mellett két cseh, négy szlovák, három lengyel, három szlovén, két ukrán, valamint egy szerb, egy örmény és egy román alkotó kapott lehetőséget a bemutatkozásra.

prae.hu

Az Apolló Galéria kortárs művészeti közege adott teret a pályájuk elején járó hazai és régiós tervezők friss vízióinak, amelyek Gaál József festőművész monumentális alkotásainak ölelésében öltöttek testet, a Szépművészeti Múzeum pedig a már befutott hazai és nemzetközi márkák kollekcióit látta vendégül.

A BCEFW az elmúlt 16 szezon során több száz pályakezdő debütálását támogatta, a fiatal tervezők közel 60 százalékát töltötték ki a teljes repertoárnak. Ezt a missziót erősíti a 17. évad újdonsága, a New Generation Individual Show kategória, amely idén két fiatal márka, a Chokassy és Szarvas Valentin számára biztosított önálló bemutatkozási lehetőséget.

Az új generáció a vasárnapi kiállítótérben is kiemelt szerepet kapott: három fiatal tervező prezentációs formában mutathatta be alkotásait a délutáni blokkban. A divathét kiterjesztését idén több mint 50 budapesti kísérőesemény biztosította: galériák, designüzletek, alkotóműhelyek, kulturális intézmények és stúdiók csatlakoztak a BCEFW programkínálatához egy teljes héten át.

A Creative Hungary szervezésében megvalósult eseménysorozat több mint 50 kísérőrendezvénnyel, 6 nemzetközi partnerszervezet együttműködésével (a Czech Fashion Council, a Ljubljana Fashion Week, a Slovak Fashion Council, az Ukrainian Fashion Week, a Belgrade Fashion Week és a Mercedes-Benz Bucharest Fashion Week), 20 szakági oktatási intézmény bevonásával és több mint 5500 látogató részvételével zajlott.

Fotó: Facebook (Budapest Central European Fashion Week)

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Az EX SITU kiállításról
art&design

Ajánló a Finom illesztésekhez
Setényi Anna Eszter: Kitchen Debate – PUCCS Contemporary Art, 1084 Budapest, Víg u. 22.

Más művészeti ágakról

A gyerekirodalom útjai
Az Akik már nem leszünk sosem a Budapesti Bábszínház színpadán
A 76. Berlinale díjnyertes filmjei
Rose of Nevada a Brit Filmnapok megnyitóján


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés