art&design
A Hauszmann Alapítvány támogatásával a Magyar Képzőművészeti Egyetemen (MKE) tartott, a Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumban zajló szépmíves mesterségek oktatásának tartalmi és módszertani kereteit körüljáró szimpóziummal vette kezdetét a Hauszmann 100 Emlékév csütörtökön Budapesten.
A centenárium alkalmából együttműködést kötött a Hauszmann Alapítvány, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) a Hauszmann-emlékév programjainak megvalósítására.
„Hauszmann Alajos halálának századik évfordulóján emlékezünk a meghatározó jelentőségű magyar építészre, egyetemi tanárra, a József nádor Műegyetem professzorára és rektorára. Személyében olyan alkotót tisztelünk, akinek életműve Horatius-szal szólva ércnél maradandóbb emléket hagyott a felsőoktatás történetében és a magyar építészetben egyaránt" – mondta Fodor Gergely, a Hauszmann Alapítvány kuratóriumának elnöke a csütörtöki eseményen.
„Ez a feladat csak átgondolt tervezéssel, szervezéssel és elkötelezett partnerséggel valósítható meg" – tette hozzá a kuratóriumi elnök, aki a Hauszmann Alapítvány küldetésének nevezte, hogy támogassa és erősítse a hagyományos szépmíves mesterségek kutatását, oktatását és fejlesztését.
„Olyan programstruktúrát alakítottunk ki, amely egyszerre szól a szakmai közösséghez, a fiatal generációhoz és az érdeklődő nagyközönséghez is" – tájékoztatott Fodor Gergely, aki arról is beszámolt, hogy a rendezvények tudományos konferenciák, kiadványok, kulturális események és oktatási kezdeményezések révén mutatja be Hauszmann korát, munkásságát és szellemi örökségét.
Fodor Gergely a centenáriumi év kiemelt jelentőségű programjai között említette mások mellett a májusban a BME-n az egykori műegyetemi rektor tiszteletére szervezett konferenciát; a Hauszmann-sétákat, melyek során szakértők fogják bemutatni a neves építész legfontos a budapesti és vidéki alkotásait; a Hauszmann tiszteletére készülő tanulmánykötetet, amelyben a szerzők új kutatási eredményekkel és értelmezésekkel járulnak hozzá az építész életművének feldolgozásához; valamint az ősszel a hazai könyvtárakban, oktatási- és közművelődési intézményekben megtekinthető Hauszmann 100 című kiállítást is, mely közérthető módon mutatja be a századforduló neves építészének legnevesebb alkotásait.
Erőss István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora köszöntőjében emlékeztetett, hogy a felsőoktatási intézmény a Hauszmann Alapítvánnyal 2022 óta működik együtt és immár harmadik alkalommal szerveznek közös oktatási szimpóziumot.
Kiemelte: a partnerség Hauszmann emlékének ápolására immár egy harmadik intézménnyel, a Műegyetemmel bővült és a jövőben az Erdélyi Református Egyházkerület is csatlakozni fog a kezdeményezéshez.
Charaf Hassan, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora arról beszélt, hogy a neobarokk, neoreneszánsz és historizmus stílusában is alkotó és a Műegyetem központi épületét tervező Hauszmann Alajos tiszteletére a felsőoktatási intézményben egyebek mellett tudományos konferenciákat és kiállításokat is fognak szervezni a centenáriumi évben.
A csütörtöki Mesterek képzése elnevezésű oktatási szimpóziumon többek között Vincze Beatrix, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar egyetemi docense Lesznai Anna költő, író, grafikus, iparművésznek a művészeti nevelés megújításában betöltött szerepéről; Albrecht Zsófia művészettörténész a világkiállítások oktatási pavilonjainak jelentőségéről, Ruzsa Bence, az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola hallgatója pedig a Népszínház utcai iparoktatási palota XIX. század végi létrejöttének történetéről tart előadást.



