bezár
 

art&design

2026. 04. 12.
Üldözött művészek kiállítása a MITEM-en
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A kommunista diktatúra idején politikai okokból üldözött művészeknek állít emléket a kiállítás.

A kommunista diktatúra idején politikai okokból üldözött művészeknek emléket állító kiállítás ünnepélyes megnyitójával pénteken megkezdődött a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) Budapesten, a Nemzeti Színházban.

prae.hu

A MITEM május 11-ig 15 ország 21 társulatának 26 előadását mutatja be. Ez a fesztivál tizenharmadik évada.

A színház első emeleti előcsarnokában megnyílt, A történelem színpadán - a magyar színjátszás a kommunista diktatúra árnyékában című kiállítás olyan színészeket és alkotókat mutat be, akik 1947 és 1989 között álltak ki a hitükért és a művészetért.

A kiállítás huszonhat művész portréját mutatja be, mások mellett Bara Margitét, Darvas Ivánét, Jávor Pálét, Karády Katalinét, Krencsey Marianne-ét, Latinovits Zoltánét, Mensáros Lászlóét, Mezey Máriáét, Szeleczky Zitáét, Sinkovits Imréét és Somlay Artúrét. Emellett leveleket, visszaemlékezéseket, plakátokat, dokumentumokat idéz fel a múltból.

A tárlat az Országos Színháztörténeti Múzeummal és Intézettel, a Nemzeti Emlékezet Bizottságával, valamint az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárával együttműködésben valósult meg. A látványvilágot Mira János tervezte, a kivitelezés Tóth Kázmér munkája, az anyagot a Nemzeti Színház munkatársai állították össze.

MITEM előadások és jegyek itt érhetők el.

Fotó: Facebook (MITEM)

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Aura Farming kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
art&design

Szomatikus felfogás a képzőművészet és táncművészet határán
art&design

Horváth Anita: Igyekszik az ember lánya
A magyar művészet külföldi népszerűsítéséről Bukta Imre és Samu Géza példáján keresztül

Más művészeti ágakról

A 2026-os tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál első napjáról
A Bolygó Bogozó második beszélgetéséről
Az Akik már nem leszünk sosem a Budapesti Bábszínház színpadán
A 76. Berlinale díjnyertes filmjei


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés