bezár
 

színház

2026. 05. 18.
Öt nagyszínpadi előadás Székesfehérváron
A Vörösmarty Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Öt nagyszínpadi bemutatót tervez a székesfehérvári Vörösmarty Színház - közölte a teátrum igazgatója a 2026/27-es évadot bemutató hétfői sajtótájékoztatón. Dolhai Attila elmondta, hogy sokszínű színházat képzel el, ahol a prózai súlyok mellett a könnyed zenés darabok is megjelennek.

A Szenvedély minden árnyalatban címet viselő évad során öt bemutató lesz a nagyszínpadon, a Kozák András Stúdió a kortárs és klasszikus művek izgalmas találkozási pontja lesz, míg a Pelikán Fészek a fiatalabb korosztály számára nyújt élményt, hiszen kínálata az óvodás kortól a felnőttekig mindenkit megszólít. Dolhai Attila kiemelte, hogy olyan darabokat választottak, amelyek őrzik Vörösmarty és Székesfehérvár nevével fémjelzett történelmi hagyományt, de közben igyekeznek megszólítani a fiatalokat.

Az igazgató bejelentette, hogy ismét lesz Ars Regia bérlet, mert a fehérvári művészeti intézményeknek közösen kell tenniük a város és régió kultúrájáért. A bérletsorozatban a színház a Bolha a fülbe című bohózatot, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Mozart Figaro lakodalma című operáját, a Székesfehérvári Balett Színház a Csajkovszkij Hattyúk Tava című kétfelvonásos táncszínházi produkcióját, míg az Alba Regia Táncegyüttes két mesedarabot, az Álruhás királylányt és a Mesenépet visz egy estén a színpadra.

Az évadban a nagyszínpadon Ray Cooney A miniszter félrelép című vígjátéka, Vörösmarty Mihály Czillei és a Hunyadiak történelmi drámája, a Diótörő és Egérkirály családi musical, Georges Feydeau Bolha a fülbe című bohózata és a West Side Story lesz látható. A Kozák András Stúdióban Henrik Ibsen Solness építőmester című színműve és Mary Orr Mindent Éváról fekete komédiája lesz megtekinthető, míg a Pelikán Fészekben Németh Ákos Vebárúház című színdarabja, David Williams Gengszter nagyi komédiája, Kozáry Ferenc A kis hercegnő című zenés darabja és Jaroslaw Jakubowski A mókus-leány története című mesejátéka lesz látható.

Fotó: a színház hivatalos Facebook-oldala.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Hedda Gabler a Tatabányai Jászai Mari Színházban
Alexandre Bisson Az államtitkár úr című darabja a Pesti Színházban
színház

A FókuszOn sorozat második kerekasztal-beszélgetése a Katonában
Osztrovszkij Az erdő című előadás a Szegedi Nemzeti Színházban

Más művészeti ágakról

Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Horváth Adél Sok ördögök című könyvének bemutatójáról
Tóth Krisztina a Bolygó Bogozón


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés