bezár
 

színház

2026. 06. 12.
Változatos programokat ígér a Szentendrei Teátrum
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Változatos programokat ígér a Szentendrei Teátrum Saját bemutatókkal, hazai és határon túli vendégelőadásokkal, koncertekkel és folklóresttel is várja a közönséget a Szentendrei Teátrum a nyáron több mint öt héten át, hét helyszínen, köztük a Fő téren.

Előadások lesznek emellett a MűvészetMalom udvarán, a Czóbel Park kondigépeinél, a Ferenczy Múzeumban, a Vajda Múzeum kertjében, a Városháza udvaron és a Barlang klub szabadtéri színpadán - áll a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Kiemelik: a rendezvényen a művészeti egyetemisták, a hazai színházi és zenei élet meghatározó művészei, valamint erdélyi és vidéki társulatok is bemutatkoznak.

Mint írják, kilenc év után ismét színpad épül a Fő téren, ahol az Anconai szerelmesek című darab, Vajda Katalin és Fábri Péter zenés komédiája szerepel a műsoron az Erkel Színház társulatának előadásában. Az öt alkalommal látható produkcióban többek között Járai Máté, Náray Erika, Kovács Lehel és Vágó Bernadett lép színpadra, Cseke Péter rendezésében.

A MűvészetMalom udvarán a Szentendrei Teátrum saját produkciója debütál a Miskolci Nemzeti Színház szakmai partnerségével: Lőrinczy Attila Haragossziget című egyfelvonásosát láthatja a közönség. A szülők és gyerekek közötti kapcsolatról szóló történetet Widder Kristóf rendezi, Nádasi Erika, Baranyi Emma és Börcsök Olivér szereplésével.

A Vajda Múzeum kertjében szintén saját bemutatóként Robin Hood története elevenedik meg zenével és bábokkal. Nizsai Dániel és Nyirkó Krisztina sok humorral vezeti végig a gyerekeket a sherwoodi erdő hősének kalandjain - írják.

Karinthy Ferenc Dunakanyar című darabját, a Szentendrei Teátrum korábbi bemutatóját is újra műsorra tűzik: a Szinetár Dóra és Makranczi Zalán szereplésével látható előadást Szinetár Miklós rendezte.

Rendhagyó helyszínen, a Czóbel park szabadtéri kondigépeinél látható Donizetti Szerelmi bájital című művének operabeavató előadása Szabó Máté rendezésében. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház produkciójában művészeti egyetemisták egy duettet adnak elő - emelik ki.

A Ferenczy Múzeum udvara ad otthont a Collegium Musicumok koncertjeinek. Illés Szabolcs zenei vezetésével Bach, Vivaldi, Händel művei hallhatók, valamint Purcell Dido és Aeneas című operáját mutatják be koncertszerű előadásban.

A Reggel és este című alkotást a Vajda Múzeum kertjében láthatja a közönség az Ördögkatlan produkciójaként: Pál András, Mészáros Sára és Rozs Tamás idézi meg Jon Fosse világát. A Városháza udvaron lesz látható Shakespeare drámája, a Hamlet Nagy Feró által 1984-ben punk-rockoperává formált átdolgozása, amelyet a SICC Production visz színre.

Szintén a Városháza udvaron tartanak irodalmi beszélgetést Egy végzetes szerelem Hamnet tükrében címmel. Juhász Anna vendégeivel, Pikli Natália irodalomtörténésszel, Bányai Kelemen Barna és Bánfalvi Eszter színművésszel beszélget, részleteket felidézve Shakespeare műveiből.

Ugyancsak a Városháza udvaron látható Rényi Ádám Kerülőút című darabja, amelyben egy dugóban veszteglő taxi zárt terében sodor össze az élet egy férfit és egy nőt. A 6Szín vendégjátékában Réti Adrienn és Kerekes József játszik.

A nagyváradi Szigligeti Színház három produkcióval érkezik Szentendrére. Műsorra tűzik A Schmürz című darabot, Boris Vian abszurd humorú drámáját, visszatér a Szegény Dzsoni és Árnika című produkció, amelyet egy éve mutattak be Szentendrén, augusztus 20-án pedig a Nagyvárad Táncegyüttes Tündérkert Bartók útjain című folklórelőadása lesz látható.

Először érkezik Szentendrére a Szatmárnémeti Északi Színház, a Kohlhaas című előadás pedig először látható Magyarországon. A Kleist kisregénye nyomán Ibsen, Sütő András és Tasnádi István műveiből építkező dráma két estén is látható.

A koncertprogramban megtalálható az olasz dallamokból válogató Italia, per sempre… című est, a klezmer és a zsidó zenei hagyomány világába pedig Klein Judit és a Haverim zenekar kalauzolja a közönséget. Az Orfeumok, mulatók - az éjszaka zenéi című esten Jordán Adél és Cséki Kálmán a húszas-harmincas évek dalait eleveníti fel. A Láthatatlan játék című zenés irodalmi esten Földes Eszter lép fel.

További információ a programról a szentendreiteatrum.hu oldalon érhető el.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

ifj. Vidnyánszky Attila REVIZOR РЕВІЗОР című darabjáról
színház

Show, bűn és erkölcsi komfort a Katona Chicago-előadásában
színház

A rendező, ha nő című kerekasztal-beszélgetésről
Cseresznyéskert-adaptáció a Nemzeti Táncszínházban

Más művészeti ágakról

art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
Az Alföld és a Jelenkor 2026. júniusi lapszámairól
A Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című kiadvány bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés