bezár
 

színház

2026. 08. 25.
Szeptemberben kezdődik a Katona József Színház 44. évada
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szeptemberben kezdődik a Katona József Színház 44. évada Szeptemberben elkezdődik a Katona József Színház 44. évada, amelyben a kortárs színházi gondolkodás és a klasszikus művek jelenidejű értelmezése mellett nemzetközi alkotók és együttműködések is fontos szerepet kapnak.  

A színház MTI-hez kedden eljuttatott közleményében kiemelték: az évad szeptember 6-án a Chicago előadásával kezdődik, majd szeptember 17-én tartják az első bemutatót: a Proton Színház Parallax című előadása lesz látható. A Mundruczó Kornél rendezésében, a társulat improvizációi és Wéber Kata szövege alapján készült produkciót az elmúlt években számos európai országban játszották sikerrel, Magyarországon most lesz először látható - írták.

Az őszi bemutatók próbái már megkezdődtek. A nagyszínpadon októberben Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című művét mutatják be, amelyet Amélie Niermeyer német opera- és színházrendező állít színpadra, a Kamrában pedig szintén októbertől lesz látható Anthony Burgess Gépnarancs című művének új színpadi feldolgozása, Sándor Dániel Máté rendezésében.

A színház évadnyitó társulati ülésén az idén is átadták a Vastaps-díjakat, amelyekkel a társulat tagjai és kiemelt támogatói az előző évad kiemelkedő művészi teljesítményeit ismerik el.

A legjobb rendezésért járó elismerést ifj. Vidnyánszky Attila kapta a némacsend című előadásért. A produkcióban való játékáért a legjobb férfi főszereplő díját nyerte el Gloviczki Bernát, míg a legjobb női mellékszereplőnek Kanyó Katát, a legjobb férfi mellékszereplőnek Dankó Istvánt választották, az előadás díszletét tervező Schnábel Zita pedig különdíjat kapott.

A legjobb női főszereplőnek járó elismerést Rezes Judit vehette át a Chicago című előadásban nyújtott alakításáért.

A közleményben kitértek arra, hogy a kávézó üzemeltetését a színházzal szomszédos Három Holló csapata veszi át, akik szeptembertől átalakított belső térrel és új kínálattal várják a nézőket, emellett szintén változáson megy át a Katona József Színház arculata is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Cseresznyéskert – Royal Shakespeare Company, Swan Theatre, Stratford-upon-Avon
színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
színház

Interjú a Hosszú virágzás alkotóival
színház

Tarnóczi Jakab Rekviem című darabja a Katona József Színázban

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról
Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés