bezár
 

zene

2009. 11. 21.
Befejeződött MR3-Bartók rádió országos zongoraversenye
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nem adtak ki első díjat az MR3-Bartók rádió országos zongoraversenyén, amelyet Joseph Haydn halálának és Felix Mendelssohn születésének 200. évfordulója tiszteletére hirdetett meg a közrádió.

prae.hu

A tíz induló közül öten kerültek döntőbe, de a zsűri véleménye szerint a tehetséges fiatal muzsikusok közül senki nem nyújtott a verseny négy fordulójában végig kimagasló színvonalú teljesítményt - közölte az MTI-vel az intézmény sajtóirodája. Második díjat kapott megosztva Liscsák Attila és Tihanyi Zsuzsanna, míg a harmadik díjat - szintén megosztva - Kiss Péternek és Borbély Lászlónak ítélték oda.

A zsűri elnöke Nagy Péter zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára volt, rajta kívül Klukon Edit, Jandó Jenő és Némethy Attila zongoraművész, valamint Kovács Sándor zenetörténész vett részt a bírálatban.

A verseny repertoárját - Haydn és Mendelssohn művei mellett - a válogatóban egy szabadon választott darab, a középdöntőben pedig több Bartók-mű színesítette.

A helyezettek pénteken este adnak gálakoncertet a Budapesti Olasz Kultúrintézet dísztermében, ahol Licsák Attila először Haydn D-dúr szonátáját, majd Mendelssohn Herbstliedjét játssza. Borbély László Messiaen Regard de l’Esprit de jole című művét adja elő, Mendelssohn d-moll zongoraversenyét pedig Tihanyi Zsuzsanna szólaltatja meg. Kiss Péter betegség miatt nem lép fel.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Schlanger Tamás és a Sonus Cordis Kvartett a FUGA-ban
Platon Karataev: Napkötöző
Bartók György szerzői estje a Fugában

Más művészeti ágakról

Illusztrátorok beszámolója a Bolognai Gyermekkönyvvásárról
Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
A konyha és A brutalista című filmekről
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés