bezár
 

színház

2010. 01. 28.
A londoni színházak a gazdasági válság közepette is szárnyalnak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fittyet hányva a gazdasági válságra London színháznegyede, a West End több mint 500 millió fontnyi (158 milliárd forint) rekordbevétellel zárta a 2009-es évet.

A Londoni Színházi Társaság (Society of London Theatre) szerdán nyilvánosságra hozott adatai szerint a brit főváros színháznegyedének látogatottsága tavaly elérte a 14,3 millió főt, ezzel 5,5 százalékkal szárnyalta túl a 2008-as nézőszámot. Összbevétele pedig 505 millió angol font (159 milliárd forint) volt, amely 7,6 százalékos növekedést jelent a korábbi évhez képest.

A vezető szerep továbbra is a musicaleké volt, amelyek enyhe nézőszámcsökkenés mellett, 8,7 millió eladott jeggyel 329 millió fontot (104 milliárd forint) hoztak a konyhára.

A prózai darabok nézőszáma ugyanakkor jelentősen, 26 százalékkal megugrott az előző évhez képest - elérve a 3,6 milliót -, ami minden bizonnyal az olyan hollywoodi sztárok színpadi szereplésének is köszönhető, mint Jude Law vagy Rachel Weisz.

Az egyéb produkciók, köztük az opera- és a táncelőadások 7 százalékkal több nézőt vonzottak, vagyis összesen 2 millió jegyet váltottak rájuk.

"2009 volt a hetedik olyan év egyhuzamban, amikor új nézőszám- és bevételrekordok születettek. A gazdasági válság közepette elért növekedés mértéke ugyanakkor a szektor elképesztő teljesítményéről árulkodik" - mutatott rá a színházi társaság közleménye.

Az adatokat a brit főváros szívében működő, 52 legjelentősebb színházból gyűjtötték össze.

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról
Beszélgetés Kovács Tamás színművésszel a KultúrArc eseményén
Madame Tartuffe a Pesti Színházban

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés