bezár
 

zene

2010. 02. 22.
Államellenség lett a Rammstein
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az állam ellenségévé nyilvánították Fehéroroszországban a Rammstein német rock együttest.

prae.hu

A hard rockot, a metált és az elektronikus zenét ötvöző zenészek "ártalmasak az állam rendjére" - derült ki az Aljakszandr Lukasenka elnök támogatását bíró társadalmi tanács hétfői állásfoglalásából, amelyet az együttes március 7-re, Minszkbe tervezett fellépése előtt tettek közzé.

"A Rammstein számai az erőszak, a mazochizmus, a homoszexualitás és más perverzitások hirdetői, amelyek szembe mennek a fehérorosz érdekekkel - áll a közleményben. - A koncert engedélyezése hiba, amely sokba kerülhet nekünk".

Az erkölcsbizottság elnöke sajnálatát fejezte ki, hogy a tervezett koncertre már árulják is a Minszk Arénába szóló jegyeket. "Ha az együttes fel akar lépni, előtte jóvá kell hagyatniuk a programot, hogy megakadályozzuk a szélsőségességet" - fogalmazott a testület vezetője, aki szerint nem lenne szabad bemocskolni a koncerthelyszín "méltóságát".

A 2009-ben alapított bizottságot sok bírálat éri, amiért korlátozza a gondolatszabadságot. Emberjogi szakértők szerint Fehéroroszországban a közeli jövőben ezen a téren nem is várható javulás, mert egy év múlva ismét elnökválasztást rendeznek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában
Schlanger Tamás és a Sonus Cordis Kvartett a FUGA-ban

Más művészeti ágakról

Bong Joon Ho: Mickey 17
art&design

Gwizdala Dáriusz: Epres Smoothie
Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés