bezár
 

art&design

2010. 03. 27.
Előkerültek Cranach egyik házának maradványai
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idősebb Lucas Cranach német festő (1472-1553) egyik házának kőmaradványaira bukkantak régészek Wittenbergben.

prae.hu

A városi közigazgatás pénteki közlése szerint a ház pincéjét teljesen feltárták. Egy hat méter széles, csaknem kilenc méter hosszú dongaboltozatról van szó - méretéből ítélve a pincét valószínűleg sör tárolására használták.

Ásatásaik során az archeológusok az alagsor egyes részeit is megtalálták. A birtokon az Altstadt Wittenberg (Wittenberg Óváros) elnevezésű városépítészeti szanálási projekt keretein belül új lakóházak építését tervezik.

Cranach 1505 és 1550 között élt Wittenbergben, saját műhelyében dolgozott. Írásbeli források szerint 1521-ben egy régi, 1200 körül épült házat vásárolt, amelyet részben lebontatott, a területen pedig új házat építtetett. Ezt később bérbe adta, feltehetően 1541 körül pedig eladta.

Cranach maga a wittenbergi piac közelében lakott, ezen kívül számos földbirtok tulajdonosa volt. Idősebb Cranach a német reneszánsz egyik legkiemelkedőbb alkotója Albrecht Dürer mellett. A festészeten kívül papír- és könyvkereskedőként, illetve kiadóként is dolgozott.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról
Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról
art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
Trafik címmel nyílt kiállítás Lobot Balázs műveiből a Printa edition galériában

Más művészeti ágakról

Luca Guadagnino: Vadászat után
Reptér, Magdafeszt, Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
A 2025-ös Őszi Margó Irodalmi Fesztivál harmadik napjáról
Így telt a 2025-ös őszi Margó Irodalmi Fesztivál első napja


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés