bezár
 

irodalom

2010. 04. 05.
Május elején nyit a Jókai Emlékmúzeum Balatonfüreden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Május elején megnyitják a felújított Jókai-villát Balatonfüreden; a nagy író emlékmúzeumának teljes rekonstrukciója mintegy 150 millió forintba került.

prae.hu

Idén május 5-6-án rendezik a tóparti üdülővárosban a hagyományos Jókai-napokat, erre az alkalomra kívül-belül megújulva várja majd a látogatókat az 1870-ben épített ház - tájékoztatta Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályának vezetője az MTI-t.

Az emlékmúzeum más lesz, mint korábban volt, ugyanis nyugat-európai mintákra alapozva (Balzac-ház, Goethe-emlékház) azt mutatják be, hogyan élt (élhetett) a házban az író, milyen enteriőr vette körül.

Ha majd belépünk az első terembe, ott Jókai "hazaérkezését" rekonstruáltuk: csomagokat, bőröndöket, köpenyeket, esernyőket és más személyes tárgyai szemlélhetőek meg. De lesz egy hajókürt is, jelképezve, hogy az író gyakran hajóval érkezett Füredre - mondta az osztályvezető.

Jókai Mór felesége, Róza asszony (Laborfalvi Róza) konyháját is berendezik korabeli eszközökkel, az étkezőben pedig az asztal megterítve áll majd; az étkészletet a tervek szerint a herendi porcelángyár biztosítja.

Külön terme lesz az "aranyembernek" is - mondta Cserép László. Jókai Mór Balatonfüreden írta Aranyember című regényét, ezért a teremben a mű főhőseivel és természetesen a Jókaival kapcsolatos tárgyak idézik majd fel a romantikus történetet.

Május végén a Jókai Emlékmúzeummal átellenben lévő Vaszary-villát is felavatják, több képző- és iparművészeti kiállítással. A hajdanán Vaszary Kolos hercegprímás tulajdonában állt műemléki épületben, a Vaszary Galériában 730 négyzetméternyi kiállítótér lesz, ezenkívül hangversenytermet, könyvesboltot és kávézót is berendeznek. A teljes hasznos terület több mint kétezer négyzetmétert tesz majd ki. Megszépül a park is, szobrokkal és szökőkúttal - tette hozzá az osztályvezető.

Az évtizedek során meglehetősen leromlott állagú, ám egykor előkelő küllemű palota rendbetételének összköltsége megközelíti a 600 millió forintot; a rekonstrukció része a Füreden immár több éve zajló Balaton ékköve fejlesztési program második ütemének.

Várhatóan május végén a Balatonfüredi Helytörténeti Gyűjteményt is megnyitják a Blaha utca 3. szám alatt - közölte Cserép László.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tudósítás a Tolnai-emléknapról - második rész
Szubjektív esszé egy koreai költészeti könyvbemutatóról
irodalom

Bemutatták Szeles Judit Világatlasz című verseskötetét
irodalom

Az örmény idő nyomában

Más művészeti ágakról

színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
Celine Song: Többesélyes szerelem
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés