bezár
 

irodalom

2010. 04. 12.
Megkoszorúzták József Attila szobrát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Koszorúzással és rövid műsorral ünnepelte József Attila születésnapját és a költészet napját hétfőn a költő Liszt Ferenc téri szobránál a terézvárosi önkormányzat és a József Attila Művészeti Centrum Közhasznú Alapítvány.

prae.hu

A költészet napját 1964 óta minden év április 11-én tartják Magyarországon József Attila születésnapjára emlékezve.

Az évforduló másnapján rendezett ünnepségen Verók István, Terézváros polgármestere emlékeztetett arra, hogy József Attila Liszt téri szobrát - Gyurcsek Ferenc alkotását - a magyar állam és a terézvárosi önkormányzat állíttatta. Mint mondta, a költőt számos emlék fűzi a kerülethez, a többi közt az egykor a Liszt Ferenc téren működő Japán Kávéház.

"József Attila antifasiszta volt, szocialista, demokrata" - jelentette ki a szocialista polgármester, aki a vasárnap lezajlott országgyűlési választásokra utalva felhívta a figyelmet arra, hogy "meg kell tartani ezeket az értékeket".

A megemlékezésen Keres Emil színművész elszavalta a Thomas Mann üdvözlése című verset, majd a Sebő együttes adott műsort a költő megzenésített verseiből.

Kertész Ákos Kossuth-díjas író beszédében hangsúlyozta: a költészet a legelidegeníthetetlenebb tulajdonunk. "Egyedül a miénk, mert szinte csak morzsákat tudunk idegen nyelven megmutatni belőle" - tette hozzá.

Az író szerint "a magyar költészet csodája" egyrészt a magyar nyelv szokatlan hangzásának köszönhető, valamint annak, hogy a magyar költészet évszázadokig közéleti feladatokat is ellátott. "A magyar költészet sokkal közéletibb, mint más nyelvek költészete" - mondta. Petőfi, József Attila és Radnóti tragikusan korai halálára utalva emlékeztetett arra, hogy a magyar költők legjobbjai "gyakran kegyetlenül megfizettek hivatásukért, (...) meghívták a halált".

Kertész Ákos ugyanakkor a "magyar költészet egyik szomorú napjának" nevezte a megemlékezést, kitérve arra, hogy Radnóti Miklós kilencvennyolc éves özvegyét, akit csonttörés miatt szállítottak április elején kórházba, tudomása szerint méltatlan körülmények között ápolják.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Neige Sinno Nyomorult tigris című művét mutatták be a Francia Intézetben
Megjelent Tandori Dezső Egyetlen című kéziratának hasonmás kiadása
Szubjektív esszé egy koreai költészeti könyvbemutatóról

Más művészeti ágakról

Damian Kocur: Kitörés előtt
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés