bezár
 

film

2010. 05. 19.
Nemcsak Stohl, Bordás is eltűnik
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bár korábban úgy tervezték, másra bízzák Bordás ezredes szerepét, Stohl Andrással együtt végül a karaktert is kiírják az alkotók a Tűzvonalban című televíziós sorozat negyedik évadából - közölte a produkció szerdán az MTI-vel.

prae.hu

A színművész május 8-án hajnalban Budapestről otthona felé tartva Fót közelében frontálisan ütközött két másik autóval, egy ember súlyos, egy másik könnyebb sérülését okozva. A vérvétel utáni vizsgálatok azt bizonyították: Stohl András a karambol időpontjában közepesen ittas volt; vérében kábítószert is találtak.

Az események miatt a színész visszamondta az RTL Klubon ősszel induló tehetségkutató verseny műsorvezetését, míg a Duna Televízió május 11-én azt közölte, hogy a Tűzvonalban című magyar akciósorozat egyik főszerepét Stohl András helyett másra bízzák.

Mint a televízió által az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény fogalmaz, felmerült, hogy Bordás ezredes szerepét más színész vegye át, "ám egy heti intenzív munkát és egyeztetéseket követően az alkotógárda új megoldást választott": a karakter eltűnik a sorozatból.

Az ősszel műsorra kerülő, 12 epizódos negyedik évad első felében, vagyis az eddig leforgatott 6 epizódban még megjelenik Stohl András. Arról azonban, hogy Bordás ezredes milyen módon tűnik el a történetből, nem árultak el részleteket.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Megnéztük a 15. Frankofón Filmnapok legjobb filmjeit
Mike Cheslik: Hundreds of Beavers

Más művészeti ágakról

Az Árnyak kertje című antológiáról
art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés