bezár
 

színház

2010. 06. 17.
Árvízkárosultaknak gyűjtenek az özönvízről szóló musical szereplői
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az árvízkárosultak javára adnak segélykoncertet az özönvízről, pusztító árhullámról szóló miskolci musical, a Noé Bárkája, avagy az özönvíz legendája szereplői.

A Musical Műhely Miskolc társulata július másodikán, pénteken a miskolci Művészetek Házában több más előadóval együtt lép fel a jótékony célú koncerten - közölte az MTI-vel a darab forgatókönyvének írója és zenéjének szerzője, Albert Tamás rendőr százados, főnyomozó.

Emellett a társulat valamennyi nyári szabadtéri előadásán - Encsen, Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen - adománygyűjtő ládát állítanak fel, és a jegyeladásokból származó bevétel egy részét is felajánlják az árvízkárosultaknak.

A Musical Műhely Miskolc színházi produkciója a klasszikus bibliai történetet dolgozza fel modern felfogásban, rock és rap elemeket is tartalmazó zenével.

Az áprilisban bemutatott darab érdekessége, hogy a forgatókönyvet és a zeneszerzést a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatóságának főnyomozója jegyzi. Emellett kuriózum, hogy a nyomozó felesége (Koldus) és kislánya (Tigris) is fellép a musicalben. Sőt a sminkmester szerepét Vozár Viktória rendőr-törzszászlós, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozója kapta.

A kétfelvonásos és 43 szereplőt felvonultató előadást a Miskolci Nemzeti Színház Déryné-díjas színművésze, Fandl Ferenc rendezte.

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról
Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című előadás az Átriumban

Más művészeti ágakról

Kiről kaphatta a nevét Misi Mókus?
irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés