bezár
 

színház

2010. 07. 27.
Belgrádban is bemutatkozik Schilling Árpád cirkuszszínháza
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szombattól egy héten át a szerb fővárosban vendégszerepel a Francia Cirkuszakadémia tizenhat végzős növendéke a Schilling Árpád rendezte Urban rabbits (Városi nyulak) című produkcióval.

A társulat a belgrádi nyári fesztivál (Belef) vendégeként hat estén mutatja be a személyes történetekből építkező alternatív cirkuszi színdarabot - jelentette a Tanjug és a Beta hírügynökség.

Az Európa-szerte elismert francia artistaképző Schilling Árpádot, a Krétakör színház rendezőjét kérte fel, hogy rendezze meg az akadémia tavaly végzett 21. évfolyamának vizsgaelőadását. A felkérés eredményeként megszületett Urban rabbits című produkcióban 16 artista zenével, tánccal, színészi játékkal ötvözi a cirkuszi számokat, így a cirkuszi és a színházi eszköztárat egyszerre használva hoznak létre színházi előadást.

A produkcióban a cirkuszművészek tréningruhában - vagyis jelmezek nélkül - lépnek föl, nincs díszlet, sem rafinált világítás.

A Francia Cirkuszakadémia szeretné közelebb vinni a - már több mint 20 éve létező - úgynevezett "új cirkusz" irányzatot a színházhoz, ezért kezdtek el színházi rendezőket hívni, hogy állítsák színpadra az akadémia végzőseinek diploma előadását.

Az Urban rabbits produkciót a januári, nagy sikerű párizsi vizsgaelőadás után a múlt hónap végén mutatták be Budapesten. A társulat a múlt héten Pécsen lépett föl az Európa Kulturális Fővárosa program keretében rendezett Cirkusz és Utcaszínház Fesztiválon.

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól
A Nagy Emma Quintet legfrissebb lemezéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés