bezár
 

színház

2010. 08. 25.
Rátóti Zoltán a kaposvári Csiky Gergely Színház új igazgatója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rátóti Zoltán lesz a kaposvári Csiky Gergely Színház új igazgatója - erről döntött a somogyi megyeszékhely közgyűlése kedd esti rendkívüli ülésén.

A képviselőtestület döntése egyezik a szakmai bizottság javaslatával. A közhasznú nonprofit kft.-ként működő színház ügyvezető igazgatójának megbízatása szeptember 1-től 2014. december 31-ig szól.

A Nemzeti Színház tagja - 2006-tól a Zala megyei Magyarföld polgármestere - az áprilisban váratlanul elhunyt Schwajda György direktort követi a kaposvári színház élén. A pályázati kiírás szerint az új igazgatónak vállalnia kell, hogy az elődje által a 2010/2011-es évadra előkészített előadásokat a tervezett formában, a felkért rendezőkkel és vendégművészekkel, illetve az ez év március 31-ig leszerződtetett társulati tagokkal valósítja meg.

Rátóti Zoltán a közgyűlés keddi ülésén a pályázatához fűzött szóbeli kiegészítésként azt mondta: kitüntetés, hogy egy ilyen nagyszerű színház élére beadhatta a pályázatát. Hangsúlyozta: kötelező érvényűnek tartja, hogy tovább vigye Schwajda György szellemi örökségét.

Szerethető, nyitott színházat szeretne, igazgatóként a legnagyobb feladatának tartja, hogy olyan körülményeket teremtsen, amelyekben ő maga is megtanult színésszé válni - mutatott rá még aspiránsként Rátóti Zoltán, utalva arra, hogy színésszé válása helyszínének a kaposvári színházat tartja, amelynek 1989-től két évig volt tagja.

Szita Károly (Fidesz), Kaposvár polgármestere a döntést követően újságíróknak azt mondta: az új igazgatótól azt várja, hogy "jó és mindenki által szerethető színházat csinál".

Rátóti Zoltánra a 28 tagú kaposvári közgyűlés 23 jelenlévő tagja közül 21-en szavaztak igennel, ketten tartózkodtak.

A kaposvári teátrum igazgatói posztjára összesen öten pályáztak: Rátóti Zoltán mellett Keszég László rendező, Lukáts Andor színművész, Téri Sándor, a tatabányai színház szakmai igazgatóhelyettese és Borbás János színész-jogász.

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
Frenák Pál: Lutte of Birds
színház

KristofLAB „Artificial Paradise” című kiállítása a MAMŰ Galériában

Más művészeti ágakról

irodalom

Beszámoló a Margó utolsó napjáról
Beszámoló a tavaszi Margó második napjáról
art&design

Vetlényi Alma kiállítása a Liget Galériában
Trafik címmel nyílt kiállítás Lobot Balázs műveiből a Printa edition galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés