bezár
 

irodalom

2010. 10. 06.
Elhunyt Bernard Clavel író
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt 87 éves korában Bernard Clavel Goncourt-díjas francia író.

prae.hu

Az 1923. május 29-én született szerző Les Fruits de l'hiver (A tél gyümölcsei) című regényével szerzett nemzetközi hírnevet, a könyvért 1968-ban megkapta az egyik legrangosabb irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat.

A kedden elhunyt Clavel újságíróként kezdte pályáját, első regénye, a L'ouvrier de la nuit (Az éjszakai munkás) 1956-ban jelent meg.

Nevéhez több mint száz munka - esszék, novellák és mintegy negyven regény - fűződik, stílusa egyaránt volt realista, részletgazdag és költői, nyelvezete pedig tiszta és precíz.

Erősen önéletrajzi ihletésű regényeiben és elbeszéléseiben a francia vidéki és a kanadai emberek életét és sorsát írta meg. A kanadai vadon inspirálta az Le Royaume du nord (Észak birodalma) című regényciklusának megírására.

Műveit számos nyelvre lefordították. Magyarul megjelent többek között Az éneklő fa, az Idegen fedél alatt és az Amarok.

Sikerei ellenére néhány irodalomkritikus megkérdőjelezte, hogy Clavel valóban nagyhatású író volt-e. Az író emiatti kétségbeesésében több kéziratát, számos novelláját és elbeszélését megsemmisítette.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tudósítás a Tolnai-emléknapról - második rész
Ilyen volt a májusi FISZ Junior záróeseménye

Más művészeti ágakról

Damian Kocur: Kitörés előtt
Fodor Veronika kalandkönyvéről
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés