bezár
 

irodalom

2010. 10. 11.
Nem akar visszatérni a politikai életbe Vargas Llosa
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Soha többé nem kíván visszatérni a politikai életbe az irodalmi Nobel-díj idei kitüntetettje, a perui Mario Vargas Llosa.

prae.hu

A világhírű író, akinek Magyarországon legtöbb regénye megjelent, egy helyi idő szerint vasárnap sugárzott televíziós interjúban a leghatározottabban cáfolta azokat a feltételezéseket, amelyek szerint politikai visszatérésre készül, és a jövő évben esedékes perui elnökválasztáson ismét jelöltként száll harcba.

A korábban a szocializmus eszméiért lelkesedett, később azonban szelídebb, liberális nézetekre "váltott" 74 éves, jelenleg New Yorkban élő szerző 1990-ben már indult egy elnökválasztáson, akkor azonban alulmaradt az államfővé választott, de abban az időben szinte alig ismert Alberto Fujimorival szemben.

Mélységes csalódottságát, keserű tapasztalatait Vargas Llosa a Hal a vízben című memoárkötetben írta meg.

"Nem leszek politikus" - nyilatkozta most a Nobel-díjjal kitüntetett író, hozzáfűzve ugyanakkor: ez azonban nem jelenti azt, hogy ne avatkozna be a politikai életbe. Szavai szerint ez ugyanis minden állampolgár kötelessége.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről
A József Attila Emlékhely rendhagyó tárlatvezetéséről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 8. számáról
Az Alföld és a Jelenkor 2026 februári lapszámairól

Más művészeti ágakról

gyerek

A pályázat témája: utazás
színház

Porogi Dorka A színház ideje. Színészettörténet című kötetének bemutatójáról
A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
színház

Interjú a Csokonai KözTér Értünk című előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés