bezár
 

irodalom

2010. 10. 23.
Elhunyt Benyhe János
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Benyhe János a Magyar Írószövetség Arany János-díjainak átadására sietve az utcán összeesett, a mentők hiába próbálták újraéleszteni - jelentette be a díjátadó ünnepség elején Vasy Géza, a Magyar Írószövetség főtitkára.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével és József Attila-díjjal kitüntett műfordító, publicista és irodalomtörténész 1926-ban született. Felelős szerkesztője volt 1957-86 között az Európa Könyvkiadónak, 1986-90-ig a Corvina Kiadó szerkesztőjeként, később főszerkesztőjeként dolgozott. 1990-1995-ig Magyarország brazíliai nagykövete, 2001 óta a Magyar PEN Club főtitkára volt.

Foglalkozott irodalomtörténettel is, esszéket, tanulmányokat, prózákat írt. Stendhal, Maupassant, Camus, Cervantes, Alarcón, García Lorca és Jorge Amado számos művét fordította le magyarra. 

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
A József Attila Emlékhely rendhagyó tárlatvezetéséről
Olga Tokarczuk Empuszion című regénye apropóján

Más művészeti ágakról

gyerek

A pályázat témája: utazás
Julien Elie: Shifting Baselines a 18. Budapesti Építészeti Filmnapokon
A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés