bezár
 

art&design

2010. 10. 24.
Új galériát nyitott Párizsban Larry Gagosian
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A párizsi Champs-Elysées közelében nyitott új galériát Larry Gagosian amerikai galériatulajdonos.

prae.hu

A Párizs nyolcadik kerületében lévő luxusgaléria első kiállítását Cy Twombly amerikai festőnek szentelik, aki legutóbb a Louvre egyik mennyezetét dekorálta. Twombly öt műve mellett Jean Prouvé (1901-1984) francia építész-tervező alkotásait is bemutatják.

Gagosiant idén az Art Review című brit művészeti magazin a nemzetközi művészvilág legbefolyásosabb személyiségének választotta. A 65 éves műgyűjtőnek - aki többek között Damien Hirst, Jeff Koons, Richard Prince és Richard Serra kortárs alkotók műveit is kiállította - New Yorkban három, Londonban kettő, Rómában, Athénban és Los Angelesben pedig egy-egy galériája van.

Serena Cattaneo, a párizsi galéria társigazgatója szerint Gagosian azért döntött egy párizsi kiállítóterem megnyitása mellett, mert nagyon szereti Párizst, a művészet történelmi fővárosát, és európai útjai során gyakran megfordul itt. "A város szép kiállításaival visszafoglalja helyét a nemzetközi művészeti piacon" - fejtette ki Cattaneo.

Az 1945-ben, Kaliforniában született Gagosian litográfiák eladásával kezdte karrierjét Los Angelesben, mielőtt meghódította a New York-i művészeti piacot. 2004-ben az Art Review az év személyiségének választotta. Az általa kiállított művészek között a XX. század olyan nagy alkotói szerepelnek, mint Pablo Picasso, Andy Warhol és Francis Bacon.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Megnyitóbeszéd Augusztinyi Fruzsina kiállításához
art&design

KristofLAB „Artificial Paradise” című kiállítása a MAMŰ Galériában
art&design

Riport a Honey, have you ever heard of “zacskós-tej-tartó”? című kiállítás kurátoraival, Mayer Kittivel, Novák Piroskával és Viski Noémivel
Bill Viola, a videóművészet úttörőjének tárlata Budapesten

Más művészeti ágakról

Bong Joon Ho: Mickey 17
Illyés Gyula és Weöres Sándor egy-egy anya-versének hasonlóságairól
A kripli a Centrál Színházban
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés