art&design
2010. 10. 29.
Művészet automatából
Egyedi miniatűr művészeti alkotások kis dobozkákban - ezeket árulja automatákból Németország-szerte egy művész, aki úgy gondolta, könnyebben elérhetővé teszi a közönség számára a művészetet.
Lars Kaiser célja az volt, hogy a művészetkedvelők éjjel-nappal vásárolhassanak az olcsó alkotásokból. A 35 éves potsdami művész így csaknem száz egyedien díszített automatát állított működésbe középületekben, bárokban és különböző épületek külső falain országszerte.
A felújított automaták az 1960-as, 1970-es évekből származnak, és egykor cigarettát, rágógumit vagy óvszert árultak.
"Olyan helyekre akartuk eljuttatni a művészetet, amelyeknek semmi közük hozzá, hogy így aztán a művészet a mindennapok részévé váljon" - mondta Kaiser a Reuters hírügynökségnek.
Az egyedi szobrocskákat, kollázsokat és festményeket kis dobozokba csomagolják, ezeket adják ki a gépek. Az alkotásokat mintegy 140 művész készíti, s az automaták maguk is műalkotások, a legváltozatosabb színekkel és stílusokkal.
"A művészek rendkívül kreatívak. A dobozokban minden olyan típusú műalkotás megtalálható, amely nagyban is létezik" - hangsúlyozta Kaiser, hozzátéve, hogy a vásárlók nem választhatják ki, melyik művésztől akarnak vásárolni, így aztán mindig új élményben van részük.
A Berlinben és környékén 2 euróba, máshol 3 euróba kerülő dobozokban információs füzetecske is található, amely bemutatja a művészt és megadja honlapja címét is.
Kaiser szerint sokan írnak a művészeknek. "Sok visszajelzést kaptunk, főleg a 20-30 éves korosztálytól, akik egyébként nem nagyon mennének be egy galériába" - tette hozzá a művész, akinek anyagi haszna nem származik a projektből. Mint mondja, kereshetnének is az automatákkal, ha 4-5 euróért adnának egy dobozkát, de nem ez a cél, hanem az, hogy elérhetőbbé tegyék a művészetet az emberek számára.
Az automaták annyira népszerűnek bizonyulnak, hogy Kaiser havonta 2-3 új gépet is telepít, s a tervek szerint a jövő hónapban Hollandiában is megjelenhet az első műtárgyautomata.

További írások a rovatból
A Köddé vált jégtenger – Kortárs reflexiók Caspar David Friedrich művészetére című kiállításról
Farkas Tiffany megnyitóbeszéde Ernszt András és Körei Sándor 'Longing for Gaia' című kiállításán
Más művészeti ágakról
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről