bezár
 

zene

2010. 12. 19.
Elhunyt Captain Beefheart
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hatvankilenc éves korában elhunyt Don Van Vliet, akit mindenki csak Captain Beefheartként (Marhaszív Kapitány) ismert. A szürreális kollázs-rockzene zászlóvivőjét pénteken érte a halál, szklerózis multiplexben szenvedett – jelentette be Vliet képviselője.

prae.hu

Az 1941-ben Kaliforniában születetett muzsikus-költő-képzőművész tehetséges szobrásznak indult, de kamaszkorában elhódította a blues, a modern dzsessz. Már tizenévesen összefutott Frank Zappával, és a két sajátos világlátású fiatalember közös zenélésre adta a fejét, akkor még kevés sikerrel. Legközelebb 1963 körül találkoztak, és néhány lemezfelvételt is készítettek, ezeket a 80-as években adták ki gyűjtők számára.

1964-től már párhuzamosan alakult pályájuk: Zappa megalakította a Mothers Of Inventiont, Beefheart pedig létrehozta Magic Bandjét. Első két albumát, a Safe As Milk címűt (1967) és az ugyanabban az évben megjelenő Mirror Mant az amerikai underground kritika az új avantgard irányzatok referenciájaként jelölte meg: Van Vliet ugyanis minden létező zenei szabályt felrúgva "ragasztotta egymáshoz" a blues, a dzsessz, a musical és más műfajok elemeit, mintha beleszórta volna az egyes elemeket egy kalapba, és aztán kiborított volna egy kész kirakósjátékot. Mindehhez járult egészen sajátos hangja, amely ugyanolyan önkényesen ugrált az oktávok között, mint ahogyan a hangszerek a ritmusok, a stílusok között.

Igazi mesterművének az 1969-es Trout Mask Replica című duplaalbumot tartják, amelynek producere Zappa volt. Beefheart maga festette a lemezborítókat, amelyek önállóan is megállták helyüket.

1967 és 1982 között Beefhart 12 stúdióalbumon, 3 koncertlemezen, 7 válogatáson és 9 kislemezen hallható.

1982-ben visszavonult a zenéléstől. Azóta verseskötete jelent meg, rendszeresen kiállította rajzait, festményeit Amerikában és Európában.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
Schlanger Tamás és a Sonus Cordis Kvartett a FUGA-ban
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében

Más művészeti ágakról

Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet
színház

Thomas Ostermeier Sirály rendezése a londoni Barbican Centre-ben
Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!
A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés