bezár
 

irodalom

2010. 12. 23.
Több mint kétezer kiállítót vár a 2011-es lipcsei könyvvásár
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Felolvasások, kiadói premierek, négyszáz gyermek- és ifjúsági rendezvény és több mint 2100 kiállító várja majd a látogatókat a 2011-es lipcsei könyvvásáron.

prae.hu

A március 17. és 20. között megrendezendő könyves eseményen sok új és független kiadó mutatkozik be. Egy év kihagyás után a visszatérnek a vásárra a szakkönyv- és folyóirat-kiadók is. A zenei kiadók esetében pedig - amelyek 2010-ben rendelkeztek először kiállítótérrel - növekvő érdeklődés várható.

A 2011-es könyvvásár középpontjában Szerbia áll majd. Az ország többek között kereken harminc, német nyelvre most először lefordított kötetet mutat be. A szerb kulturális minisztérium ugyanis a Traduki európai irodalmi hálózattal közösen a szerb művek német nyelvű fordítását támogató programot indított.

A szervezők szerint a huszadik alkalommal tartandó könyvvásáron összesen háromszáz helyszínen kétezer rendezvényt terveznek.
A programsorozat csúcspontja hét éve a könyvvásár 45 ezer euróval (12,4 millió forinttal) járó díjának átadása. A zsűri 480 beküldött mű közül választja ki a legjobbat szépirodalom, szakkönyv vagy esszé és fordítás kategóriában. A jelöltek listáját február 10-én hozzák nyilvánosságra.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Újságírás workshopot és lapbemutatót tartott a Prae a Debreceni Egyetemen
Az Alföld és a Jelenkor 2026 februári lapszámairól

Más művészeti ágakról

Julien Elie: Shifting Baselines a 18. Budapesti Építészeti Filmnapokon
A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
építészet

A lakozási válságról
színház

Interjú a Csokonai KözTér Értünk című előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés