bezár
 

zene

2011. 01. 05.
Bill Wyman ismét a Rolling Stonesszal dolgozik együtt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Újra együtt dolgozik a Rolling Stonesszal a csapat egykori basszusgitárosa, Bill Wyman; egy Bob Dylan-feldolgozást fognak közösen rögzíteni egy márciusban megjelenő lemezre, amely a Stones egykori billentyűsének, a 25 évvel ezelőtt elhunyt Ian Stewartnak állít emléket.

prae.hu

Bill Wyman harminc éven át, 1962 és 1992 között volt a könnyűzene történetének egyik legfontosabb zenekara, a ma is létező Rolling Stones basszusgitárosa. 1992-ben kilépett az együttesből, azóta Bill Wyman's Rhythm Kings elnevezésű formációjával készít lemezeket és koncertezik.

Kilépése óta 18 év telt el, és a lorr.org rajongói portál értesülése szerint Wyman most egy szám erejéig újra a Rolling Stones tagjaival játszik együtt: Bob Dylan Watching The River Flow című dalát rögzítik. Wyman ősszel már 74. évét töltötte be, a Stones aktív tagjai egyelőre - már nem sokáig - 70 alattiak.

A felvétel egy márciusban megjelenő tribute-lemezen szerepel majd; a korong Ian Stewart zongoristának állít emléket, aki alapító tagja volt a Stonesnak: Brian Jones újsághirdetésére jelentkezve került be a bandába, 1962-63-ban fellépett velük, majd turnémenedzserük lett. Stewart 25 évvel ezelőtt, 1985-ben hunyt el szívroham következtében.

Az album címe Boogie For Stu lesz és Ben Waters zongorista állította össze. A Spinner című zenei blog információi szerint a lemezen Waters unokahúga, a népszerű alternatív zenész, PJ Harvey is közreműködik majd.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban

Más művészeti ágakról

Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho
színház

Thomas Ostermeier Sirály rendezése a londoni Barbican Centre-ben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés